MTK-siker a népligeti torna döntőjében

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.21. 20:58
Címkék
Nem voltak sikeresek a Barcelona e hét végén Magyarországon vendégeskedő sportolói.
A Fotex Veszprém kézilabdacsapata ugye kiejtette a katalánokat a Bajnokok Ligájából, a Barcelona gyerekfutballistái pedig a budapesti Népligetben rendezett Christmas Cup elnevezésű tornán nem tudtak az élen végezni. A háromnapos tornán az 1990-es és az 1991-es születésű labdarúgók szerepeltek. Az 1991-es korosztályban magyar döntőre került sor, a házigazda Ferencváros az MTK-val csapott öszsze, és színvonalas mérkőzésen végül 1–0-s MTK-siker született. Az 1990-eseknél a Dinamo Zagreb kissrácai örülhettek, ugyanis a fináléban megverték a Barcelonát."Nagyon jól sikerült a rendezvény – mondta ifjabb Albert Flórián, a torna egyik szervezője. – Beszéltem a csapatok szakvezetőivel, szülőkkel, és mindenki elégedett volt. Több klub vezetői jelezték, hogy legközelebb is szívesen eljönnek. Külön öröm, hogy az egyik korosztályban hazai döntő zajlott, de a többi magyar együttes is remekül játszott. És mint azt többször említettem: több játékosmegfigyelő megjelent a rendezvényen, és tudom, hogy ők magyar neveket is feljegyeztek."
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
8 perce

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
29 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
48 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
56 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
57 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik