Egyiptom, Sanyi és a futball

"Egy kristály a teremtő, a nagy Pegament hatalmassága. Egy kristály az erő, mely életet ad vagy elvesz. Egy kristály a jóság, mely táplál és gyógyít. Egy kristály a fény, mely beteljesíti a jóslatot.”
Idézet egy könyvből, amelyet ez idáig nem sokan olvashattak. Igaz, ezt a néhány sort nem ismert író vetette papírra. Azonban a szerzőről, Simkó Krisztiánról a futballpályák környékén mind többen tudják, kicsoda ő valójában (a figyelmet e tehetséges ifjúra egy olvasónk, Széplaki Kálmán hívta fel): a 18. életévében járó fiatalember a kortárs magyar irodalom reménysége – és a labdarúgásé.
A Vácott élő gyermek már több csapatban megfordult, a Váci Városi Labdarúgó Sportegyesület után Budapesten a Vasasban és az Újpestben játszott. A tinédzser azon futballisták közé tartozik, akiket nem lenne jogos a már elterjedt szólással jellemezni: "bunkó focista”. Bizonyítja ezt, hogy Krisztián kedvenc tevékenysége a labdarúgás mellett a tanulás. Legalább annyira komolyan veszi az utóbbit, mint az előbbit. A fiatalembert leginkább a történelem, na meg persze az írás érdekli. Simkó Krisztián több könyvet írt már. Ezek a regények olyannyira jól sikerültek, hogy pályázatokon is részt vesznek, és kiadásra várnak. A Madách Imre Gimnáziumban az idén érettségizett fiatalember még nem döntötte el, hogy a jövőben a futballt vagy az iskolát helyezze előtérbe. Bár amíg össze tudja egyeztetni a kettőt, a büszke szülőknek egy rossz szavuk sem lehet.
– Nem is tudom, mivel kezdjem, a labdarúgásról vagy a tanulásról kérdezzek előbb. Tudja mit, mivel minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke az iskolát tartsa előbbre valónak, beszéljünk először erről. Azután pedig arról, ami ezzel összefügg: hogyan jut az eszébe egy fiatalembernek, akinek mindene a foci, hogy könyvet írjon?
– Szerintem ez nem függ attól, hogy valaki focizik-e vagy sem – kezdi történetét Simkó Krisztián. – Az általános iskola felső tagozatában minden gyerek könyvet akar írni. Vácott, a Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam, és nálunk is kitört a regényírási láz. Hetedik osztályos koromban fejeztem be először egy írást, amelynek a "Sanyi és a ló” címet adtam, és tizenhat oldalt számlált. Ez egy amolyan próbairomány volt, mégis tetszett mindenkinek, úgyhogy nem adtam fel.
– Ez adta meg a kezdő lökést?
– Így van. Ezek után már folyamatosan írtam. A gimnázium első osztályában nagyobb terjedelmű történetbe kezdtem. Végül hatvanoldalas lett. Ennek azt a címet adtam: "Ifjú kalandorok”, és az iskoláséveim játszódnak le benne őserdei környezetben. A mai napig, ha a kezembe veszem, elkap a röhögőgörcs.

– Úgy hallottam, később komolyabb témákkal foglalkozott. Az Egyiptomban és Atlantiszban játszódó kötetek azt sejtetik, hogy érdekli a történelem.
– Mindig is a történelem volt a kedvenc tantárgyam, ezzel szabadidőmben is szívesen foglalkoztam. Már nagyon sok Egyiptomról szóló könyvet olvastam. Ezért is választottam a "Karnak, az istenek kegyeltje” című művemnek a fáraók földjét színtérül. Az "Atlantis a feledés homályában” az eddigi legjobb írásom, tervezem már a második részét is.
– Bírja ezt erővel? Hogyan szakít egyáltalán időt az iskola és az edzés után az írásra?
– Az írás nekem kikapcsolódás. Ekkor pihenek. Akkor, amikor az asztal mögött ülök, egy más világban érzem magam. Eddig esténként otthon írogattam, viszont mióta megkaptam a hordozható számítógépet, amint egy kis időm van, gépelni kezdek.
– Térjünk rá élete másik értelmére, a labdarúgásra!
– Vácott kezdtem futballozni 1996-ban. Az első év nem volt valami emlékezetes. Nem igazoltak le, csak edzésre jártam. Sokszor megfordult a fejemben, abbahagyom. Aztán amikor megkaptam életem első tagsági könyvét, nagyon boldog lettem. Azóta mindenem a foci, ezzel ébredek és ezzel fekszem.
– A váci évek után jött a nagy lépés, Budapestre igazolt.
– Kilencvenkilencben szerződtem a Vasashoz. Nagyon jó döntésnek bizonyult, fantasztikus három évet töltöttem a piros-kékeknél. Mind a három évben bajnokok lettünk, és igazán jó társaságot alkottunk. Ebben persze nagy szerepe volt Berendy Pálnak is. Az utolsó évben Domonyai László irányított minket, neki szintén nagyon sokat köszönhetek. Az ő a csapatában lettem kapitány.
– Aztán ismét váltott, és Újpestre költözött.
– Amikor az Euroleasing átment Újpestre, nekem is váltanom kellett. A Vasasnál reménytelennek tűnt a helyzet, a lilák pedig szívesen láttak. A második fordulótól kezdve minden mecscsen kezdtem, a csapatból a legtöbb időt én töltöttem a pályán. Mondhatom, egész évben jól ment a játék. Varga István korosztályos szövetségi edző meg is hívott a csapatába, és ugyan csak egyszer ölthettem magamra a címeres mezt, de nagy élmény volt az osztrákok ellen játszani.
– Az Újpesttel is bajnok lett, mégis távozik…
– A nyáron sok csapattársam elhagyta a gárdát, mi több, engem is vártak a Ferencvárosnál, de én nem vágytam a zöld-fehérekhez… Az MTK-ban folytatom pályafutásomat. Döntésemben nagy szerepet játszik az is, hogy az ifi A edzője az a Szalai László lesz, akivel eddig Újpesten dolgoztam együtt. No, meg persze Domonyai László személye is vonzó, ő szintén az MTK-nál tevékenykedik.
– Átköltözik Agárdra?
– Költözöm bizony, és alig várom, hogy ott legyek. Hétfőtől együtt gyakorlok a többiekkel. Egyedüliként én leszek nyolcvanötös születésű, mindenki fiatalabb lesz nálam. Egyébként azért is vonzó az MTK, mert ha jól megy a játék, már év közben az NB I B-ben szereplő Bodajkhoz kerülhetek. Meg azért is, mert a focisuliban lehetőségem lesz angolul tanulni, és elképzelhető, hogy levelezőn a Testnevelési Egyetem menedzserképző szakát elkezdem.
– Mi a fontosabb az életében, a foci vagy a tanulás?
– Jelenleg úgy érzem, a labdarúgás a legfontosabb. Mindent megteszek annak érdekében, hogy profi futballista legyek. A tanulást és az írást sem hagyom abba. Remélem, nemcsak a futballpályákon, hanem egyszer talán az írók körében is elismert leszek. Az MTK-nál azonban a labdarúgásra és a tanulásra kell koncentrálnom, így az írást úgy gyakorolom, ahogyan eddig is, azaz a szabadidőmben…