Itt minden gyerek pólózhat

Vágólapra másolva!
2003.07.09. 22:57
Címkék
A versenysport néha kíméletlen  igaz ez a legfiatalabbakra is. Egyik legnépszerűbb sportágunk a vízilabda, rengeteg szülő viszi le gyermekét azzal a céllal az uszodába, hogy pólóst neveljenek belőle.
A szakosztályok aztán idővel kénytelenek rostálni, a sok-sok lurkó közül a kevésbé tehetségeseket, az erőtleneket, a többieknél kisebbeket elküldeni. Főleg a fővárosban nagy a túljelentkezés. Ezt is tudva a X. kerületben néhány éve a fejükbe vették: lehetőséget adnak a szűrőn fennakadó gyerekeknek is. Az Újhegyi uszodában (1108 Bp., Újhegyi út 13.) a tömegsport szellemében oktatják a vízilabdát."A tizedik kerületi önkormányzat, Varga Lajos uszodaigazgató úr hathatós közreműködésével, támogatásával neveljük az egészséges életmódra a nálunk sportolásra jelentkező gyerekeket. Sajnos, a klubok sok fiatalt kénytelenek elküldeni, többek között a nem megfelelő adottságokra hivatkozva. Mi azonban szeretettel várjuk ezeket a mellőzött, ettől szomorúvá váló gyerekeket, nálunk jó körülmények között, jó közösségben hódolhatnak mondjuk a vízilabdának, ők is érezhetik, tartoznak valahova” – mondja Major Zoltánné, aki az egykor az OB I-ben, a Bp. Spartacusban is szereplő férjével nap mint nap edzéseket tart a lelkes, a lehetőségtől szárnyakat kapó lurkóknak.És hogy a versenyszellemet is fenntartsák: három csapatot is elindítanak a Budapest-bajnokságban! Sportliget SE néven a felnőtt OB II-ben, valamint a serdülő- és a gyereksorozatban szerepelnek.Esetükben, mint a fentiekből is kitűnik, maga a részvétel a legfontosabb, amit az is jelez, hogy egy-egy kiadós zakó után is mosolyognak, boldogok, és a másnapi edzésen mintha mi sem történt volna, mindenki a fedélzeten, lelkesen végzik a feladatokat."Az egészséges életmódra neveljük őket. A hét és tíz év közötti gyerekeket várjuk igazán, de senkit sem küldünk el, szívesen fogadunk bárkit az uszodában. Jó volna, ha több ilyen hely lenne, mert a tömegsport legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint maga az élsport”– folytatja a mindennapjait az uszodában töltő edzőnő, aki férjével megszállottan, sok mindent feladva dolgozik azért, hogy minden náluk megforduló gyerek jól érezze magát.A környezet csodás: a bányató közelében, parkosított környezetben, strandfürdővel kiegészített fedett uszoda, amelyben a 25 méteres, 190 centis medence mellett külön tanmedence is található. És hogy a nagy, a profisportot szem előtt tartó klubok sem tévedhetetlenek, mi sem jelzi jobban, mint hogy Gúth Andrea, Hettig Dóra az Újhegyi uszodából indulva jutott el a BVSC-ig, az ifiválogatott kerettagságig, valamint hogy szintén a Major házaspár keze alatt pólózni tanuló Kóros Attilát a MAFC felnőttcsapata szemelte ki magának.
Legfrissebb hírek

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
12 perce

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
38 perce

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
44 perce

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
1 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
2 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik