Rasovszky Kristóf: Még megvan bennem a tűz!

– Az ember azt hinné, már nincs feljebb, Rasovszky Kristóf meg megmutatja, de bizony, van! Árulja el, ha úgy tetszik, mondja el a sportolótársaknak, hogyan lehet ennyire motiváltnak maradni azután, hogy Párizsban tavaly felért a csúcsok csúcsára?
– Én úgy vagyok az úszással, hogy addig szeretném csinálni, amíg van kedvem, amíg megvan bennem a tűz, amíg ott tudok lenni a legjobbak között. Csak azért felkelni reggelente, szenvedni az edzéseken, hogy majd csak lesz valahogy, mi értelme lenne? – válaszolta Rasovszky Kristóf, a nyílt vízi úszók horvátországi Európa-bajnokságát három arannyal és egy bronzzal záró klasszis. – Tudtam, hogy az idén előbb Európa-, majd világbajnokságot rendeznek, ahogyan azt is, hogy mindkét versenyen szeretnék jól szerepelni, emellett medencében, például négyszáz gyorson is fejlődni szerettem volna, úgyhogy már szeptemberben végiggondoltam mindent, és az olimpia után nem sokkal kitűztem a célokat.

– Önnél nem fenyeget ez a veszély, de mi van, ha a kettő elválik egymástól, vagyis a kedv megmarad, ám az eredmények már nem feltétlenül jönnek?
– Nem szoktam ilyeneken gondolkozni, de szerencsés helyzetben vagyok ebből a szempontból, hiszen megnyertem már mindent, ha innentől nem nyerek semmit, akkor is elmondhatom, elértem mindent a pályafutásom során – ezzel a tudattal azért elég könnyű együtt élni. Ugyanakkor tud nyomasztó is lenni, mert a sportoló már csak olyan, hogy mindig nyerni akar, ez pusztán attól, hogy begyűjtött már minden címet, nem múlik el. De ha nem jön a siker, ha a jövőben már semmit sem nyerek, azt is el kell fogadni. Persze azért dolgozunk, hogy ilyen ne forduljon elő. 

–  A kérdés azért vetődött fel, mert több olyan sportolóval találkoztunk már a múltban, aki az olimpiai győzelem után nehezen kezdte újra, mert nem találta a motivációt – egy pillanatig sem járt ebben a cipőben?
– A szeptembertől decemberig tartó időszak nem volt könnyű, azokban a hónapokban nem is edzettem olyan sokat, inkább csak fél gőzzel készültem, aztán az év végén is volt egy hosszabb pihenőm, ezek mind kellettek ahhoz, hogy januárban bele tudjak állni a kemény munkába. Amúgy december utolsó napjaiban már azt éreztem, menni akarok, csinálni akarom, alig vártam, hogy elkezdjük az edzéseket. Ebből a szempontból jó tapasztalat volt számomra a Tokiót követő fél év, hiszen akkor dolgoztunk tovább, de egyszerűen nem volt annyi kedvem az uszodában lenni, mint máskor, úgyhogy pontosan tudtam, mi történik egy olimpia után, és azt is, kellő türelemmel és pihenéssel ki kell várni, amíg feltöltődik az ember.

– Ha már Tokiót említette: sokan mondják, hatalmas a különbség az olimpiai arany és ezüst között. Ön is így érzi?
– Én biztosan nem vagyok attól más ember, mert van egy olimpiai aranyérmem is otthon a vitrinben. Nem érzem úgy, hogy pusztán attól változtam volna, hogy a tokiói ezüst után jött a párizsi arany, ám valószínűleg a sportolók megítélésében van e tekintetben változás.

– Vissza a motivált Rasovszky Kristóf­hoz: Horvátországban az tüzelte fel leginkább, hogy a hiányzó egyéni címet is begyűjtse tíz kilométeren, vagy az piszkálta a hiúságát, hogy egyéniben legutóbb hét éve, azon az emlékezetes glasgow-i kontinensviadalon nyert aranyat?
– A váltóval fantasztikus sorozatot produkáltunk az elmúlt években, 2021 óta mind a hét világversenyen ott álltunk a dobogón, de való igaz, hogy egyéniben elmaradtak az érmek a kontinensviadalokon – valami apróság mindig hiányzott, voltam negyedik, ötödik, hatodik. Stari Gradnál kijött a lépés. 

– A szélesebb közönség éppen 2017-ben tanulhatta meg a nevét: Glasgow-ban öt és huszonöt kilométeren is győzött, az olimpiai távon pedig úgy maradt le az aranyról, hogy elsőre nem érte el a célpanelt – az éveket nem számítva, mennyivel másabb a mostani Rasovszky Kristóf a hét évvel ezelőttihez képest?
– Mindenben sikerült előrébb lépni, fejlődtem mentálisan, hozzáállásban. Hét évvel ezelőtt nem volt semmi veszítenivalóm, nagyjából bármivel próbálkozhattam, nem volt benne kockázat – az út elején jártam, most viszont már közelebb van a vége, mint amilyen messze van a kezdet. Emellett a mezőny is nagyon sokat erősödött és szélesedett ezekben az években, tartani kellett és kell vele a lépést, ezért is fejlődtem, és ezért fejlődött a csapatunk is. Ebben sokat segített, hogy Glasgow után Veszprémben olyan csapat volt körülöttem, amelyben Kalmár Ákossal, majd Betlehem Dáviddal és Sárkány Zalánnal készülhettem, és minden egyes edzésen kihoztuk magunkból és egymásból a maximumot – így van ez a Ferencvárosban is, több tehetséges fiatal van körülöttünk, a válogatottban pedig ott van Kovács-Seres Hunor, aki a nyomunkban jár. Menni kell előre, ha fel akarom venni a versenyt a többiekkel, márpedig fel akarom. Folyamatosan javulnom kell – emiatt volt az egyik célom a szezon elején, hogy megdöntsem az országos csúcsot négyszáz gyorson, mert az, hogy a medencés időim javulnak, nagy segítséget jelent nyílt vízen. 

– Betlehem Dáviddal évek óta együtt készül, viszont a versenyeken ellenfelek. Hogyan tudják ennyire kulturáltan kezelni a helyzetet, azt, hogy egyszer egyiküknek, másszor másikuknak megy jobban?
– Nem egyszerű, ez tény, de szeretjük legyőzni a másikat a versenyeken, ha úgy tetszik, a másikon keresztül vezet az út a győzelemig, vagyis óhatatlanul van közöttünk rivalizálás, ám egy képzeletbeli polcon ennél jóval magasabban van a barátságunk. Képesek vagyunk túllépni azon, ha a másik teljesít jobban – azt sem tagadom, hogy néha előfordulnak viták is, de ezeket nagyjából tíz perc alatt mindig lerendezzük, aztán megyünk tovább. Barátként. 

– Ön most úgy mehet tovább, hogy az olimpiai, a világ- és az Európa-bajnoki cím birtokosa tíz kilométeren.
– Jó, hogy megvan mind a három arany, de ezen sem gondolkozom túl sokat. Szerencsés együttállás, hogy így történt, ám akkor sem keseregtem volna, ha nem egyszerre mondhatom magam a három cím birtokosának.

– Az úszószövetség oldalán ott egy mondat: Rasovszky Kristófról Párizs óta tudjuk, hogy minden idők egyik legnagyobbja, innentől az a kérdés, mikor jön el a pillanat, amikor a megállapításból elhagyjuk az egyik szót. Hogyan fogadja az ilyen kijelentéseket, a hangzatos címeket és jelzőket?
– Jólesnek, ez kétségtelen, de azt mindenki maga dönti el, neki ki egy-egy sportág legnagyobb alakja. Nézzük a teniszt: a Grand Slam-győzelmek számát illetően Novak Djokovics a legnagyobb, de biztosan sokan mondanák, hogy számukra Roger Federer az etalon. Nálam viszont Rafa Nadal a király – azt hiszem, ilyenkor a mérlegnek csak az egyik serpenyőjében vannak ott az elért eredmények, a másikba az kerül, ki milyen ember, milyen a személyisége. Ami a nyílt vízi úszást illeti, szerintem Gregorio Paltrinieri vagy Florian Wellbrock semmivel sem kisebb sportoló nálam.

Másfél hónap múlva vb

Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória már korábban is a Ferencvárosban, a Kutasi Gergely vezette edzői stáb irányításával készült – szeptemberben Betlehem Dávid mellett Rasovszky Kristóf is csatlakozott a csapathoz, s az eredmények azt mutatják, nagyszerű munka zajlik a Népligetben, ugyanakkor az Eb-sikert nem lehet egy az egyben „átültetni” a szin­gapúri világbajnokságra. „Mind a négyünk visszajelzését meghallgatja az edzőnk, mindannyiunktól kap visszajelzéseket, és ugyanígy mindenkinek elmondja, hogyan is épülnek fel az edzéseink. Van némi változás a veszprémi évekhez képest, de az alapok azért ugyanazok. Jól építkezünk, ez az Európa-bajnokság legalábbis ezt mutatta – mondta Rasovszky Kristóf. – Másfél hónap múlva jön a világbajnokság, de valóban nem lehet kiindulni a kontinensviadalból, már csak azért sem, mert Szingapúrban jóval többen indulnak majd, a horvátországi hideg vízhez képest ott meleg vízben fogunk úszni, de úgy állunk majd oda a rajthoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból ott is. Nem fogunk hátradőlni, nem fogunk megnyugodni az Európa-bajnoki szereplésünk után, viszont ez a négy nap plusztöltetet, további motivációt ad nekünk a vébére.”