Nyílt vízi úszó-vk: Fábián Bettina tizedik lett Egyiptomban

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.21. 15:08
Fábián Bettina (Fotó: MÚSZ)
Az olimpiai ötödik Fábián Bettina a tizedik helyen végzett pénteken a nyílt vízi úszók világkupa-sorozatának idei első állomásán, az egyiptomi Somabayben.

A Magyar Úszószövetség hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint Egyiptomban kivételesen csak Fábián Bettina képviselte a magyar színeket, miután a férfiaknál állandó résztvevőnek számító Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid inkább a sűrű nyári szezonra készül Livignóban, magaslati edzőtáborban. A beszámoló szerint Fábián sokáig jól tartotta magát és a végén a győztes ausztrál Moesha Johnsontól bő két perces lemaradással a 10. helyen ért célba. Johnson mögött az olasz Ginevra Taddeucci és a szintén ausztrál Chelsea Gubecka jött be a második és a harmadik helyen.

„Összességében nem vagyok elégedetlen, mert a jelenlegi edzettségi állapotomhoz képest jó ez a helyezés – idézte Fábiánt a Magyar Úszószövetség hivatalos honlapja. – Akik előttem végeztek, azoknál nagyon komoly volt a tét, hiszen a nemzetek többsége itt tartotta a válogatóját a világbajnokságra, úgyhogy ők jobb formában érkeztek ide. A januári újrakezdést követően így, az ötödik héten annyira nem esett jól ez a verseny, ennek ellenére a Top 10 sikerült, és ez szerintem jó eredmény.”

A férfiak 10 kilométeres viadala elképesztő sosem látott káoszt hozott, hiszen utólag zártak ki öt olaszt, míg másoknál visszavonták a piros zászlót. A versenyen végül a tokiói játékok aranyérmese, a német Florian Wellbrock diadalmaskodott 10 másodperces előnnyel.

A Világkupa-sorozat április végén folytatódik Ibizán – ott már komoly magyar csapattal, hiszen az a verseny lesz egyben a válogató utolsó köre, melynek során véglegessé válik az idei Európa-bajnoki és világbajnoki csapat.

 

Legfrissebb hírek

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
2025.09.28. 16:00

Kaliba Viktor: Munka közben nem gondolunk az elismerésre

Utánpótlássport
2025.09.27. 18:10

Betlehem Dávid ezüstérmet szerzett a nyílt vízi úszó Európa-kupa razanaci állomásán

Úszás
2025.09.27. 14:46

Tizennyolc magyar indul a nyílt vízi úszó Európa-kupa utolsó állomásán

Úszás
2025.09.26. 16:26

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2025.09.25. 18:44

Szabó Szebasztián: Van még miért küzdeni

Úszás
2025.09.24. 09:54

Női sportolók a médiában – kutatáselemzés Késely Ajnával

Egyéb egyéni
2025.09.23. 18:07
Ezek is érdekelhetik