Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Vágólapra másolva!
2025.02.28. 13:50
Kós Hubert elmondta, miben fejlődött az utóbbi időben (Fotó: Getty Images)
A versenyeket közvetlenül megelőző pillanatokban is sokat fejlődött, többek között ennek a fázisnak a rendbetétele segítette olimpiai bajnoki címhez az úszó Kós Hubertet.

Az előző év legjobb magyar férfi sportolójának megválasztott klasszis az Unfiltered Waters Podcastben beszélgetett két visszavonult amerikai úszókiválósággal, Katie Hoff-fal és Missy Franklinnel. 

A több mint egyórás beszélgetés során a 21 éves Kós elárulta, miben hibázott a 2021-es tokiói olimpián, ahol nem tudta kezelni a jelentős időeltoltódást. Mint elmondta, volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban, ami természetesen kihatott a teljesítményére is.

Kósnak változtak a bemelegítési szokásai is, mint kifejtette, korábban nagyjából másfél órával a verseny előtt kezdett és 50 perccel a rajt előtt jött ki a medencéből, így azonban túl sok ideje volt „agyalni” azon, mi fog történni majd a futamban. Rámutatott: Bob Bowman irányításával ezt helyre tették, a jelenlegi rutin szerint csak az utolsó pillanatokban, 25 perccel a futam előtt jön ki a melegítőmedencéből, ezután pedig csak arra van ideje, hogy átöltözzön és gyakorlatilag már szólítják is a rajtkőre. 

Kós felkészítését 2023 januárjában vette át a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps korábbi edzője, aki akkor még az Arizona State egyetemi csapatát erősítette, tavaly áprilisban azonban a Texas Egyetemhez szerződött. A beszélgetés során Kós felelevenítette, hogy bár az elsők között értesült a tréner távozásáról, amíg az ő „átigazolása” nem rendeződött, nem is nagyon beszélhetett vele. Ez az állapot 4-5 hétig tartott, ami néhány hónappal a párizsi olimpiai előtt rendkívül megterhelő volt neki. 

A podcastben Kós Hubert beszélt arról, hogy a 2017-es esztendő mennyire meghatározó volt karrierjében: abban az évben rendkívül eredményesen szerepelt a korosztályos országos bajnokságon, a budapesti világbajnokságon pedig élőben figyelhette, ahogy a 4x100 méteres férfi gyorsváltó bronzérmet nyer, ekkor olyan hangzavar volt a Duna Arénában, amelyet soha életében nem tapasztalt. 

Részben ennek is köszönhetően a párizsi olimpián 200 méter háton elért sikere mellett Kós számára szorosan ott van a tavaly decemberi rövid pályás világbajnokságon aratott győzelme is, hiszen a Duna Arénában hazai közönség előtt, fantasztikus hangulatban diadalmasodott, kis híján világcsúccsal. 

A beszélgetés során az is kiderült, hogy Kós kedvenc filmje az „A Karib-tenger kalózai”, az úszáson kívüli egyik legkedvesebb emléke pedig az, hogy ötödik osztályos korában az iskolai futballcsapat kapitányaként nyert egy tornán.

 

Legfrissebb hírek

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
2025.05.05. 13:15

Kós Hubert 100 méter háton is győzött, újabb két világcsúcs a floridai szuperviadalon

Úszás
2025.05.04. 09:50

Úszás: Kós Hubert nyerte a 200 hátat Fort Lauderdale-ben

Úszás
2025.05.03. 07:14

Kós Hubert harmadik hellyel indított a floridai szuperviadalon

Úszás
2025.05.02. 08:46

A remény bajnoksága – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2025.04.22. 23:57

Párizs 2024: több mint 200 ezer eurós bevétel a jótékonysági árverésen

Párizs 2024
2025.04.15. 11:37

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
2025.04.13. 23:40

Meglepetés! Kós Hubert legyőzte Milák Kristófot 100 pillangón az ob-n – videó

Úszás
2025.04.12. 18:57
Ezek is érdekelhetik