Kós Hubert: Tökéletes évet zártam

– Parádésan fejezte be a budapesti rövid pályás világbajnokságot: jól sejtem, hogy sorra kapja a gratulációkat a kétszáz háton aratott győzelme és persze gyönyörű úszása után?
– Szép úszás volt a kétszáz hát, ezt aláírom – válaszolta meglehetősen mély hangon Kós Hubert.

– Kicsit más a hangja, volt nagy ünneplés?
– Muszáj volt ünnepelni, nem aludtam túl sokat.

– Mit ünnepelt? Az aranyat, hogy magyar közönség előtt szerzett érmeket, vagy hogy jó időket úszott?
– Sokszor elmondtam már, kis korom óta az volt a célom, hogy itthon, magyar nézők előtt nyerjek érmet. A világbajnokság előtt én magam is leginkább éremről beszéltem, de nem kérdés, hogy az arany volt a cél. Örülök, hogy ezt elértem, és annak is, hogy így sikerült: múlt vasárnap este nemcsak világbajnok lettem, hanem olyan úszást mutattam be, amire okkal lehetek büszke.

– Amikor száz háton második lett, egyáltalán nem bosszankodott – legalábbis kifelé. Belül sem bántotta, hogy nem pipálta ki rögvest a vébé elején az aranyat?
– Nem nagyon foglalkoztam vele, tényleg komolyan gondoltam, hogy ha előzetesen valaki azt mondja, második leszek a vébén száz háton, szó nélkül aláírom. Ráadásul abban a döntőben harcban voltam az aranyért, és ilyenre korábban még nem volt példa. Mármint száz háton, merthogy ez volt az első érmem világbajnokságon ezen a távon. Aztán jött az ötven hát, ahol meg nyolc századdal maradtam le a bronzról – mindkét eredmény azt mutatta, hogy jó formában vagyok, jól úszom, csak éppen az arany még nem jött össze. Aztán a világbajnokság utolsó napján eljött az én időm, végre megmutathattam, mit tudok.

– Sok olyan versenyen beszélgettünk korábban, amikor esélyesként érkezett, végül mégsem ért oda a dobogóra – akkor mindig elkeseredett volt, és már-már értetlenül tekintett a világra. Mitől ez a változás: az amerikai közeg, Bob Bowman edző hozta ki önből ezt a szemléletet, vagy csak érettebbé vált?
– Ez így együtt, de azt azért bátran kijelenthetem, mindez nem történt volna meg, ha nem Bob Bowman az edzőm. Végtelenül szerencsés vagyok, hogy mindez megadatott. És nekem is át kellett élnem sok mindent, például azt is, hogy itt, Budapesten is lesznek olyan úszásaim, amelyek nem tökéletesek. Amikor például a századok nem mellettem állnak. A pozitívumokra kellett figyelnem és arra, hogy a kétszáz hátat az utolsó nap rendezik, márpedig nekem az a fő számom.

– És mindenki várta is öntől az aranyat. Sőt, előzetesen csak öntől várt mindenki – tulajdonképpen mindent. Most már elárulhatja: feszélyezte mindez, netán nagyobb súly volt a vállán a vébé előtt, mint a párizsi olimpián?
– Én ezt a világbajnokságot az első percétől az utolsóig élveztem. Egyetlenegyszer sem izgultam, eszembe sem jutott, hogy nekem itt mindenképpen bizonyítanom kell. Egyértelmű volt, hogy jó a formám, ez meg nyu­godttá tett.

– Azt mondta, gyerekkora óta az egyik álma, hogy itthon szerezzen érmet világversenyen: mit gondol, a kis Hubert mit szólna a világbajnoki aranyhoz és ezüsthöz?
– Hú, az biztos, hogy hihetetlenül örülne. Nagyon sokszor ültem a lelátón és szurkoltam a magyar úszóknak, az egyik ilyen alkalommal fogadtam meg, hogy egyszer én is ott leszek a pódiumon. Kicsit hihetetlen, hogy tulajdonképpen majdnem minden gyerekkori célomat elértem már. A világrekord, mondjuk, még hiányzik…

– Csak talál valami okot az elégedetlenségre. Bob Bowman legalább megdicsérte?
– Képzelje, azt mondta, büszke rám!

– Ne…!
– Komolyan! Ilyen korábban még nem volt. Mondjuk, gyorsan hozzá is tette, hogy „Hubi, tudsz te ennél sokkal jobbat! És a kétszáz hát első száz méterét sokkal gyorsabban kellett volna leúsznod…”

– Azért ez inkább dicséret, nem?
– Jól szerepeltem a világbajnokságon, bár nem biztos, hogy az érmeim ezt mutatják, hiszen az arany és ezüst lehetett volna akár két arany és egy bronz is, mellette száz pillangón is jöhettem volna jobban – azt a számot kicsit „benéztem”, de tanultam belőle. Az pedig mindenért kárpótol, hogy kétszáz háton ilyen meggyőző fölénnyel nyertem. A reggeli előfutam után sejtettem, hogy a világcsúcs is meglehet. Két század hiányzott.

– Milyen fura, hogy emiatt majdhogynem jobban bosszankodik, mint a három század miatt, amellyel lemaradt az aranyról száz háton.
– Ez jó meglátás, mert tényleg ez a helyzet, de egyszerű a válasz: világbajnoki címem már volt, és még szereztem is egyet a nagymedencés után rövid pályán is, világcsúcsom viszont még nincs. Ez azért ott motoszkál a fejemben. Sebaj, van újabb célom!

– Viszont Budapesten megugrott egy újabb akadályt, hiszen két számban is érmet nyert.
– Igen, lassan kezdek többszámos úszó lenni. Rövid pályán valamivel könnyebb a történet, de majd azon leszek, hogy ötvenes medencében is ugyanilyen jó legyek.

– Már 2023 végén is lelkendeztünk, de 2024 mindent vitt: milyen jelzővel illetné az évet?
– Tökéletes volt. Tulajdonképpen elértem az összes célomat. Vagyis majdnem mindet, hiszen minden lehet jobb és több. Például, ha két századdal gyorsabb vagyok kétszáz háton a Duna Arénában vasárnap… De majd legközelebb!