Jackl Vivien: Nem szeretnék megváltozni

– Tizenöt évesen indulhatott élete első olimpiáján. A verseny ugyan nyáron volt, de a kérdés időtálló: hogyan érezte magát Párizsban?
– Hatalmas élmény volt. Felnőttekkel utazni, felnőttek között lenni egy ekkora versenyen, mindezt úgy, hogy én még felnőtt-világbajnokságon sem indultam korábban – először úsztam olyan mezőnyben, amelyben ott volt mindenki, aki számít. Jó volt, egyszersmind furcsa kissé. Annak viszont kifejezettem örültem, hogy nagyon kedvesen befogadtak maguk közé a többiek, pusztán azért, mert fiatal vagyok, nem maradtam ki semmiből. És tetszett, hogy sokan voltak az úszóversenyeken, hogy mindig jó volt a hangulat.

– Áprilisban robbant be a köztudatba, sokan emlegették Egerszegi Krisztinát a tehetsége miatt, sokan sokfélét mondtak, többek között azt is, már Párizsban is nagyot dobhat. Végül nem dobott, és az olimpia után elmondta, összenyomta a teher. Most már elárulhatja, a hangokból mennyit hitt el az olimpia előtt?
– Miután az áprilisi felnőtt országos bajnokságon négyszáz vegyesen megúsztam az olimpiai A-szintet, nagy lett a teher – és hirtelen. Eleinte nem éreztem annyira, ám ahogy közeledtünk Párizshoz, egyre inkább nyomasztóvá vált. Minden egyes cikk, amelyik rólam megjelent, azt taglalta, hová juthatok az olimpián. A játékok előtt két hétig Törökországban edzőtáboroztunk, ott egyre inkább előjöttek a kétségek: mi van, ha nem sikerül, mi van, ha nem tudok jól úszni? Mit fognak akkor írni rólam az újságírók, mit gondolnak rólam? És mit gondolnak rólam a többiek, az úszótársaim? Az a baj, hogy annyira belekerültem ebbe a spirálba, annyira foglalkoztatott ez a gondolat, hogy onnan nehéz volt kihoznom magam – sajnos ennek éppen az olimpiai szereplésem lett az ára.

– Mostanra már letette a terhet, jól van lelkileg?
– Elég hosszú pihenőt kaptam, azalatt igyekeztem mindent helyretenni a fejemben. Azt is, miért jutottam ki az olimpiára, miért lehettem egyáltalán ott Párizsban, és azt is, legközelebb mit kell másként csinálni. Azt hiszem, sikerült rendbe tennem mindent, innentől mindig csak a következő feladatra koncentrálok.

– Azt azért bocsássa meg nekünk, újságíróknak és a szurkolóknak is, hogy Jackl Vivien a mi új üdvöskénk, s egy ilyen tehetséget persze hogy kiemelten figyelünk.
– Ez jól is esik. Összességében egyáltalán nem baj, hogy sokan így kezelnek, ám azért akad, aki túlzásba esik.

– Jön az újabb többismeretlenes egyenlet, hiszen rövid pályás világbajnokságon sem indult még, ráadásul a versenynek a Duna Aréna ad otthont. És ön sem feltétlenül barátja a huszonötös medencének…
– Valóban, a fordulóim nem annyira jók. Ezen az elmúlt hetekben igyekeztünk javítani, és a rövid pályás magyar bajnokság azt mutatta, némiképp sikerült – jólesett, hogy az ezerötszáz gyors döntője után, amelyet Késely Ajnával holtversenyben megnyertünk, Ajna megdicsérte a fordulóimat. A cél a vébén is az, hogy a fordulásoknál ne veszítsek túl sokat az úszással szerzett előnyömből. Ami a hazai pályát illeti: nagyon örülök, hogy indulhatok a budapesti világbajnokságon. Csak magamra koncentrálok, igyekszem nem elkövetni azt a hibát, hogy figyelem a médiát, az ellenfeleket. Kizárólag az van a középpontban, hogyan kell teljesítenem a Duna Arénában.

– Élvezni akarja a versenyt, netán ennél merészebb céljai is vannak? Mondjuk egy egyéni csúcs?
– Azt hiszem, ha élvezem a világbajnokságot, az úszást, talán az egyéni rekord is sikerülhet.

– Bárhogy is lesz, különleges évet zárhat, hiszen 2024-ben nagyot fordult a világ önnel.
Nemrég töltöttem be a tizenhatodik életévemet, ott lehettem az első olimpiámon, felnőtt Európa-bajnok vagyok – ez tényleg különleges év volt. Furcsa, hogy ennyi mindent elértem, ám azért igyekszem helyén kezelni ezt, de nem szeretném, hogy megváltoztasson. Szeretnék az maradni, aki eddig is voltam.