„Én magam is megtanultam a leckét” – félreértésekről beszélt Betlehem Dávid

Vágólapra másolva!
2024.12.09. 14:07
Betlehem Dávid (Fotó: Magyar Úszószövetség)
A párizsi olimpián 10 kilométeren bronzérmes Betlehem Dávid a kedden kezdődő budapesti rövid pályás úszó-világbajnokságon nem vesz részt, de már „holnaptól” azon fog dolgozni, hogy a jövő éve az ideihez hasonlóan sikeres legyen.

A 21 éves sportolóval kapcsolatban az elmúlt napokban nem csupán az derült ki, hogy nem vesz részt a vb-n, hanem az is, hogy párjával, a Párizsban 10 kilométeren ötödik Fábián Bettinával hazatérnek az amerikai NC State Egyetemről, melyen szeptemberben kezdték meg tanulmányaikat. Betlehem hétfőn klubja, a Ferencváros honlapjának adott rövid interjút, melyben kitért arra, hogy az elmúlt napokban helytelen információ alapján született róluk több hír is a sajtóban.

„Sajnos az elmúlt napokban több hír is megjelent rólam, rólunk a médiában, amelyek valótlan információkat tartalmaztak, felesleges konfliktushelyzethez vezettek, mind a Magyar Úszószövetség, mind a kinti egyetemem részéről. Ezek a félreértések tisztázásra kerültek, és én magam is megtanultam a leckét a pontos kommunikáció fontosságáról – mondta Betlehem Dávid. – Bár ez a felkészülés most nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, holnaptól ismét azon leszek, hogy az edzéseken kihozzam magamból a legjobbat, és a 2025-ös év ugyanolyan, vagy még sikeresebb legyen, mint az idei év volt.”

Az úszónak, aki a párizsi játékok után igazolt a Ferencvároshoz, egyértelműen az idei volt az eddigi legjobb éve. A nyíltvízi bronzérem mellett Párizsban a medencében is remekelt és 1500 méteren országos csúccsal lett negyedik, míg korábban a belgrádi Európa-bajnokságon 5 kilométeren arany-, 10 kilométeren bronzérmet szerzett, és nyílt vízen a csapatversenyben is Eb-címet ünnepelhetett. A vegyes váltóval az év eleji dohai világbajnokságon harmadik lett.

„Az idei évben rengeteg mindenért lehetek hálás – jegyezte meg Betlehem, külön kiemelve, hogy a sportsikerek mellett azért is hálás, hogy felvételt nyert az NC State-re. – A nyári sikerek után ősztől ismét elkezdtem az edzéseket, a felkészülést a hazai rendezésű világbajnokságra, a legjobb tudásom szerint próbáltam helytállni mind a medencében, mind az iskolapadban. Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, minden nappal egy kicsit közelebb kerülni a céljaimhoz, de ez nem volt egyszerű feladat.”

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
1 órája

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
3 órája

2026-ban Pekingben rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot

Úszás
6 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:47

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
2025.07.27. 14:53

Vizes vb: döntőben a 4x100-as magyar gyorsváltók!

Vizes vb 2025
2025.07.27. 07:48

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2025.07.26. 20:45
Ezek is érdekelhetik