Már több mint 10 ezren neveztek a Balaton-átúszásra

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.11. 11:40
Fotó: Földi Imre
Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.

A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton, július 20-án lesz az esemény, ám az utolsó szót – mint minden alkalommal – az időjárás mondja majd ki.

Mintegy 1000 településről jelentkeztek eddig a Balaton-átúszásra. Ezúttal is három lehetőség közül lehet választani: a legtöbben a klasszikus, 5.2 kilométeres távon próbálják ki magukat, vagyis Révfülöpről indulva átúsznak Balatonboglárra, akik ezt még soknak gondolják, indulhatnak a 2.6 kilométeres féltávon.

Az úszás mellett évről évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra, vagyis SUP segítségével teljesítik az északi és déli part közötti 5200 métert. Akkora népszerűségnek örvend a SUP-ozás, hogy mostanra minden hely elfogyott, a továbbiakban már nincs lehetőség SUP-os nevezésre.

Az eddigi 10 ezer nevező között többségben vannak a férfiak (60-40 százalék), csaknem ezren 18 évnél fiatalabbak, miközben kilencen 80 évnél idősebbek. Az egész Európában egyedülállónak számító nyílt vízi úszófesztivál vonzza a külföldieket is, az előnevezések alapján 43 országból érkeznek szabadidős sportolók.

A kezdetek, vagyis 1979 óta összesen több mint 220 ezren úszták már át a Balatont.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren teljesítették a Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2025.08.09. 16:19

Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2025.08.07. 12:39

Veszprém és a Bakony–Balaton régió viselheti az Európa Sportrégiója 2026 címet – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.08.01. 21:08

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

Úszás
2025.08.01. 10:38

Schmidt Ádám: Mindenhol fel kell hívni az emberek figyelmét a sport fontosságára

Egyéb egyéni
2025.07.21. 18:42

A zsűrinek tetszett, amit látott – Veszprém továbbra is versenyben az Európa Sportrégiója címért

Egyéb egyéni
2025.07.17. 19:58

A Polgári Mulató kitelepül a Balaton déli partjára – Kassai Lajosékkal

Egyéb egyéni
2025.07.15. 06:29

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
2025.07.12. 20:37
Ezek is érdekelhetik