Lezárták a nevezést a Balaton-átúszásra

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 12:37
Fotó: Balaton-átúszás/Facebook
Elérte a 12 és fél ezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.


A szervezők szerdai közlése szerint arról, hogy az eredetileg meghirdetett szombati időpontban meg lehet-e rendezni az eseményt, csütörtökön döntenek a legfrissebb időjárás-előrejelzések alapján.

A nevezők idén is három erőpróba közül választhattak: a legtöbben a klasszikus, 5.2 kilométeres távon próbálják ki magukat, vagyis Révfülöpről indulva átúsznak Balatonboglárra, míg akik ezt még soknak gondolják, a 2.6 kilométeres fél távra neveztek. Az úszás mellett évről évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra, vagyis SUP segítségével teljesítik az északi és déli part közötti 5200 métert.

„A nyár kezdete óta érezhető volt a kiemelt érdeklődés, és be is jött a jóslatunk, előzetesen minden induló hely elfogyott a 42. Lidl Balaton-átúszásra, helyszíni nevezésre nincs lehetőség” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az jelenleg nem kérdés, hogy szombaton a vízhőmérséklet megfelelő lesz, de ez még nem elegendő, hiszen az erős szél és hullámzás is kizáró ok lehet. A szervezők a HungaroMet Siófoki Obszervatórium szakemberei és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság parancsnokának iránymutatása alapján határoznak majd arról, hogy meg lehet-e tartani biztonságos körülmények között a Balaton-átúszást. A döntésről várhatóan csütörtök délben tájékoztatják a közvéleményt és a 12 500 nevezőt.

 

Legfrissebb hírek

Hátsó füves: Szentantalfán működik a Nivegy-völgyi modell

Hátsó füves
2025.03.01. 08:04

Hátsó füves: football a Balaton partján

Minden más foci
2025.02.02. 09:09

Hátsó füves: nem adják fel a magyar narancs földjén

Minden más foci
2025.01.25. 08:45

Hátsó füves: a Káli-medencében egyetlen csapat sem maradt

Labdarúgó NB II
2025.01.18. 09:07

Hátsó füves: a Balaton-felvidék futballtitkai

Labdarúgó NB II
2025.01.12. 09:36

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40

Július 26-án lesz jövőre a 43. Balaton-átúszás

Úszás
2024.11.27. 09:49

Veszprémbe költözik 2026-ban a Hátsó füves-kiállítás

Labdarúgó NB II
2024.11.26. 16:44
Ezek is érdekelhetik