Úszás: Mihályvári-Farkas és Jackl döntős 1500 gyorson az Eb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Belgrád
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 11:53
Mihályvári-Farkas Viktória is döntőbe jutott 1500 gyorson csütörtökön (Fotó: Getty Images, archív)
Az eddigieknél kicsivel csendesebb délelőttöt hozott csütörtökön a belgrádi Európa-bajnokság: egyéni csúcsoknak és döntőbe jutásoknak így is örülhettünk.

A nap a férfi 200 gyors előfutamaival indult a belgrádi Európa-bajnokságon – és azzal, hogy egyik magyar sem jutott tovább a középdöntőbe.

Pedig indultak hárman is, Kovács Attila és Márton Richárd mellett Milák Kristóf is, ám ő jó eséllyel csak melegített a 100 pillangó esti döntőjére (pluszban azért ne feledjük el azokat a szakmai meglátásokat is korábbról, hogy olimpiai bajnokunknak az enyhén szólva is furcsa és „különleges” felkészülése miatt a száz méter fölött távok majdhogynem hosszúnak számítanak…). 

A női 100 pillangó előfutamaiban végül csak egy magyar lépett rajtkőre (Komoróczy Lora visszalépett), és őt még egyszer biztosan látjuk ebben a számban Belgrádban, merthogy Ugrai Panna bejutott a középdöntőbe. 

„Szerdán a váltóval aranyat nyertünk, ezek után nem sokat aludtam, dolgozott bennem az adrenalin. Bízom abban, hogy estére kipihenem magam, és bejuthatok a döntőbe” – nyilatkozta Ugrai Panna. 

Egyéni csúcsokkal jutottak tovább a magyarok az 50 hát középdöntőjébe – előbb Jászó Ádám úszott jól, majd Kós Hubert is megtette a magáét. 

„Volt jó sok hiba ebben az úszásban, szerintem például a rajtom is nagyon rossz volt. Ugyanakkor kiderült, hogy ezt a számot is jól tudom csinálni. Amúgy hivatalosan ez az egyéni rekordom, de edzésen jöttem már jobbat” – árulta el világbajnokunk. 

Női 200 mellen Békési Eszter messze elmaradt egyéni rekordjától, ám a 11. helyen így is továbbjutott a középdöntőbe. 

A Mészáros Dániel, Magda Boldizsár, Szabados Bence, Jászó Ádám összetételű 4x100-as gyorsváltó ugyan bejuthatott volna az idejével az esti fináléba, ám Jászó túlságosan sietett a váltásnál, így a magyar csapatot kizárták. 

Mihályvári-Farkas Viktóriának már csak egy távon maradt esélye a párizsi részvétel kiharcolására: a 400 vegyesen 2022-ben Európa-bajnok úszó szerdán délelőtt megnyerte az 1500 méteres gyorsúszás előfutamát – a szinttől elmaradt, azt a pénteki fináléban még teljesítheti. 

„Úgy jöttem le az uszodába, hogy ebből már az előfutamban A-szint lesz. Jól sikerült a bemelegítés, minden klappolt, aztán a medencében ez nem köszönt vissza. Kicsit értetlenül állok az egész előtt, hiszen ugyanúgy dolgoztam, mint a tokiói olimpia előtt, és Belgrádba is úgy érkeztem, hogy négyszáz vegyesen szintet úszom. Az nem sikerült, bízom abban, hogy kipihenem magam a pénteki döntőre, és ott végre meglesz a szint” – mondta Mihályvári Farkas Viktória.

A legjobb nyolc közé ebben a számban Jackl Vivien is bejutott. 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
Előfutamok. A magyarok eredmények. Férfiak. 200 m gyors: 1. David Popovici (román) 1:45.44, …20. Milák Kristóf 1:49.06, …22. Márton Richárd 1:49.11, …30. Kovács Attila 1:49.71- Milák, Márton és Kovács A. nem jutott középdöntőbe. 50 m hát: 1. Aposztolosz Hrisztu (görög) 24.66, …3. Kós Hubert 24.96, …5. Jászó Ádám 25.22 – Kós és Jászó középdöntőbe jutott. .4x100 m gyorsváltó: 1. Szerbia 3:13.47 – a magyar csapatot (Mészáros Dániel, Magda Boldizsár, Szabados Bence, Jászó Ádám) kizárták. Nők. 1500 m gyors: 1. Mihályvári-Farkas Viktória 16:21.92, …5. Jackl Vivien 16:44.13, …9. Flück Nóra 17:00.38 – Mihályvári-Farkas és Jackl döntőbe jutott, Flück kiesett. 200 m mell: 1. Kristyna Horska (cseh) 2:27.45, …11. Békési Eszter 2:30.63 – Békési középdöntőbe. 100 m pillangó: 1. Paulina Peda (lengyel) 58.14, …10. Ugrai Panna 59.48 – Ugrai középdöntőbe jutott

AZ ESTI PROGRAM
18.30: középdöntők, döntők (Tv: Duna World)
Férfi 100 m pillangó, döntő (Kós Hubert, Milák Kristóf)
női 50 m hát, döntő (Komoróczy Lora)
férfi 200 m gyors
női 100 m pillangó (Ugrai Panna)
férfi 50 m hát (Jászó Ádám, Kós Hubert)
női 200 m mell (Békési Eszter)
férfi 200 m mell, döntő
női 200 m gyors, döntő (Ábrahám Minna)
férfi 4x100 gyorsváltó, döntő

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik