Több mint tízezer indulóra számítanak a Balaton-átúszás szervezői

Vágólapra másolva!
2024.06.11. 12:14
Fotó: Balaton-átúszás/Fb
Több mint tízezer résztvevőre számítanak a szervezők a Balaton-átúszáson, amelyre a tervek szerint július 20-án kerül sor.

A szervezők keddi közleménye kiemelte: negyven nappal az esemény előtt az ország 800 településéről érkezett előnevezések száma már meghaladta a hatezret. Az egyedülálló nyílt vízi úszóesemény nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek számára is vonzó nyári program: jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án.

A közlésben hangsúlyozták, a nevezők 41 százaléka nő, miközben az első Balaton-átúszásokon mindössze négy százalék volt a hölgyek aránya, ez mára megtízszereződött. A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között a klasszikus 5,2 km-es távot, a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es féltávot, vagy a SUP-os Lidl Balaton-áthúzást.

„A különleges sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a százharminc vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Több mint ezer szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára” – idézte a közlemény Máth István versenyigazgatót.

A Balaton-átúszás kifejezetten amatőr- és hobbiúszóknak szóló nyílt vízi szabadidősport-esemény, az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5.2 km-t úszók 75 százaléka 2 óra 45 perc és 3 óra 10 perc közötti idősávban ér célba. Az 57 perces férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58 órás női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.

A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt két nappal – július 18-án, csütörtökön délben – adnak tájékoztatást a rendezők. Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 21., 27. és 28., illetve augusztus 3., 4., 10. és 11.

 

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
6 órája

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
7 órája

Egy igazi bajnok: a már mindent megnyerő Rasovszky Kristóf a könnyeivel küszködve értékelt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:58

„Látszott minden szögből, az a dolga, hogy minket megöljön” – Betlehem Dávid kifakadt

Vizes vb 2025
Tegnap, 8:45

Nyílt vízi úszás: Betlehem 6. lett, Rasovszky nem került be a legjobb tízbe öt kilométeren

Vizes vb 2025
Tegnap, 5:13

Nyílt vízi úszás: nem volt messze a dobogó, végül a 7. helyen zárt Mihályvári-Farkas öt kilométeren

Vizes vb 2025
Tegnap, 2:42

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas a 13. helyen végzett 10 kilométeren

Vizes vb 2025
2025.07.16. 12:32

Rasovszky Kristóf: Az utolsó körben a hőség tette be a kaput, már azért küzdöttem, hogy körbeérjek

Vizes vb 2025
2025.07.16. 10:14
Ezek is érdekelhetik