Megvan a Magyar Búvárszakszövetség új elnöke

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 18:31
Kiderült, ki a Magyar Búvárszakszövetség új elnöke (Fotó: Facebook/Magyar Búvárszakszövetség)
Gémesi Györgyöt választotta elnöknek tisztújító közgyűlésén a Magyar Búvárszakszövetség.

A szervezet hétfői tájékoztatása szerint a posztra Mórik Kornélia Veronika is pályázott.

Gémesi korábban volt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke és a Magyar Vívószövetség elnöke is. Ugyancsak elnökként irányította a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) jogelőd szervezetét, a Nemzeti Sportszövetséget. A Magyar Búvárszakszövetség elnöki székében Papp Gábort váltotta, megbízatása négy évre szól.

„Volt alkalmam többször Világjátékokon és Európa-bajnokságon is személyesen szurkolni a magyar uszonyosúszóknak. A Magyar Búvárszakszövetséghez olyan sportágak tartoznak, amelyekben eredményesek a magyarok. A cél az, hogy ezt az eredményességet megtartsuk és egyben fokozzuk is. További fontos feladat, hogy a nagyközönség számára ismertebbé tegyük ezeket a sportágakat” – idézte a közlemény Gémesi Györgyöt.

A közgyűlésen eldőlt, hogy a jövőben az alelnöki tisztséget Bartha Anikó, Zelenák József és Balogh Tamás látja el. További elnökségi tagok Bácsi Krisztina, McMenemy Márk és Török László lesznek.
 

 

Legfrissebb hírek

Történelmi siker a magyar uszonyos és búvárúszó válogatottól

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:02

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel

Csupasport
2022.01.09. 10:54

Úgy siklunk a víz alatt, mint a delfinek

Csupasport
2021.05.15. 11:41

Guinness-rekord: hat nap a tenger mélyén

Csupasport
2020.11.18. 18:18

Olimpiai bajnok a győztesek és a vesztesek között is az önkormányzati választásokon

Egyéb egyéni
2019.10.14. 15:58

Sznorkelezés: amit feltétlenül tudni kell

Csupasport
2019.08.10. 15:19

Freediving: az ájulás a legnagyobb veszély

Csupasport
2019.02.01. 14:19

Búvárkodás: először a mély vízben

Csupasport
2018.08.30. 16:21
Ezek is érdekelhetik