„Miért aludtad át az első százat?” – Bob Bowman kérdése Kós Huberthez

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 10:24
Szabó MiklósKós Hubert megdöntötte az olimpiai bajnok Ryan Murphy 2016-os össz-egyetemi rekordját (Fotó: Szabó Miklós)
Kós Hubert 200 yard háton össz-egyetemi rekordot úszott a hétvégén, a Magyar Úszószövetség sajtósának pedig elárulta, edzője, Bob Bowman nem dobálta a dicsérő szavakat a csúcs után, sőt…

Kós Hubert – magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradó éjjel – 200 yard háton új NCAA (össz-egyetemi) rekordot úszott, s ezzel az olimpiai és világbajnok Ryan Murphy 2016-os rekordját adta át a múltnak, s miközben mi már olimpiai arany(ak)ról beszélgetünk a magyar világbajnok hihetetlen formáját látva, edzője, Bob Bowman korántsem ilyen lelkes. 

Kós a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalának elárulta, kevés hiányzott ahhoz, hogy a döntőben ne legyen ott a rajtnál… 

„Az előfutamban történelmet írtam, már a magam módján… – nyilatkozta Kós. – A második százam gyengébb lett, mint az első, el lehet képzelni, Bob mennyire örült ennek. Majdnem hazazavart a döntő előtt, de ezt inkább nem részletezném. Aztán a fináléban a csúcs úgy jött össze, hogy szinte mindent elrontottam. Kezdve azzal, hogy majdnem elszámoltam, mennyi van hátra, mert ugye nyolc hossz, az rengeteg… Az utolsó ötvenre úgy fordultam, hogy belém vágott, még száz yardot kell menni. Egyszerűen nem éreztem, hogy négy vagy hat hossz van mögöttem.”

Kós elmondta azt is, hogy nem is a 200 yard rekordjára a legbüszkébb, hanem arra, hogy simán behozta első helyre a 4x100-as arizonai váltót, ráadásul jobb idővel, mint amivel magát a százat nyerték (41.25-öt jött, 41.63 volt a győztes idő).

És hogy mit mondott Bowman a rekordot követően?

Egyetlen mondattal kommentálta az egészet tanítványának. Ezzel: „Miért aludtad át az első százat?”

Aztán később még elhangzott a „Szép munka!” megjegyzés is… 

Úszás
2024.03.10. 13:54

Kós Hubert amerikai egyetemi csúcsot döntött

Nyolc éve az ugyanebben a számban elért rekordot két olimpiai aranyérem követte.

 

Legfrissebb hírek

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
2025.08.02. 14:22

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
2025.08.02. 07:59

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
2025.08.02. 07:13

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2025.08.01. 23:40
Ezek is érdekelhetik