Úszás: a WA-elnök szerint a költözés hatalmas lehetőség a magyar sportnak

Huszain al-Muszallam, a World Aquatics elnöke (balra) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: Derencsényi István)
A svájci Lausanne-ból Budapestre költözik a vizes sportágakat irányító World Aquatics, korábbi nevén a Nemzetközi Úszószövetség (FINA). A vizes sportokat tömörítő szövetség elnöke, Huszain al-Muszallam szerint az egész világ úszósportja lesz a haszonélvezője ennek a projektnek.
„Történelmi nap ez a World Aquatics számára, amikor a kongresszus elfogadta a büró javaslatát a költözésről és arról, hogy edzőközpontot építsünk Budapesten. Az egész világ úszósportja lesz a haszonélvezője ennek a projektnek, amelynek során edzőtáborozási lehetőséget és ösztöndíjakat kínálunk más kontinensek sportolóinak, csapatainak és a vizes sportokban ma még kevésbé fejlett országoknak is. Mindez persze hatalmas lehetőség a magyar sportnak is, amelyre állandó hatással lesznek az itt dolgozó amerikai, kínai, ausztrál és ki tudja még honnan érkező sportolók” – nyilatkozta Huszain al-Muszallam.
Legfrissebb hírek

Jövőre Sydney-ben lesz a vízilabda-világkupa döntője
Vízilabda
2025.10.16. 18:40

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága
Úszás
2025.10.08. 17:48

Nagy Nándor már nyártól magyarként úszhat
Úszás
2025.02.19. 10:07
Ezek is érdekelhetik