Úszás: Kovács Benedek 24 évesen robbantott

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 11:46
null
Kovács Benedek a világ idei második idejével lett országos bajnok 200 méter háton (Fotó: Árvai Károly)
Plagányi Zsolt tanítványa már tavaly felhívta magára a figyelmet, s hogy a BVSC versenyzője továbbra is lendületben van, azt a kaposvári országos bajnokságon 100 és 200 háton elért olimpiai A-szint is mutatja.

 

– Ott volt a tokiói együttesben a vegyes csapatok vegyes váltójában, aztán tavaly kétszáz háton bejutott a döntőbe a világbajnokságon, majd ugyanezen a távon az augusztusi római kontinensviadalon ezüstérmet szerzett. Múlt héten a kaposvári országos bajnokságon mind száz, mind kétszáz háton teljesítette a párizsi A-szintet, utóbbi távon ráadásul a világ idei második legjobb idejét úszta – huszonnégy évesen jött az áttörés, így adódik a kérdés, hol volt eddig Kovács Benedek?
– Jó kérdés – válaszolta mosolyogva Plagányi Zsolt tanítványa, Kovács Benedek (BVSC-Zugló). – Nálam váratott az áttörés az ifiévek után: noha a magyar bajnokságokon a hátúszószámokban rendre ott voltam a dobogón, a nemzetközi szintet nem sikerült megütni. Plagányi Zsolt volt a nevelőedzőm, ám ő eljött Érdről, én maradtam, viszont a koronavírus-járvány idején váltottam, követtem őt.

– Csakis Plagányi Zsolt jöhetett szóba a váltásnál?
– Igen, ő volt az egyetlen, akiben gondolkoztam, amikor újra elkezdtünk együtt dolgozni, még Cseh László is a csapatában úszott. És egy idő után szépen jöttek az eredmények.

– Mindvégig hitt magában?
– Kérdezték már tőlem, mi tartott az úszásban. Az én szemem előtt mindig az lebegett, hogy egyszer szeretnék ott lenni egy olimpián, egyszerűen arra vágytam, hogy elmondhassam magamról, olimpikon vagyok. És amikor sikerült, valahogy minden más lett, onnantól sokkal jobban hittem magamban.

– Milyen jó lesz, hogy Párizsban nem elsőbálozóként indulhat!
– Valóban, de én azt mondom, a világ- és Európa-bajnokságok is arra jók, hogy az ember megtanuljon versenyezni, hogy megtapasztalja, még az előfutamokat sem lehet lazábban venni. Bennem egyébként is mindig volt olyan érzés, hogy ha már ott vagyok, nem szórakozhatok – az Eb-n az ezüstérem is feldobott, de még jobban örültem az 1:56.03 perces időnek, hiszen ez az eredmény az előző években is Eb-dobogót ért volna.

– Mit szólt ahhoz, hogy Kós Hubert néhány hete a világ idei legjobb idejét, 1:55.95-öt úszott kétszáz háton?
– Hubival nagyon jóban vagyunk, úgy örültem a sikerének, mintha a sajátom lenne, és biztos, hogy ez fordítva is így lett volna. Riválisok vagyunk, és mellette barátok. Nem ijedtem meg az eredményétől, egyébként is azt gondolom, a jó eredményekkel csak egymást húzzuk előre.

– Százon is olimpiai csapattag jelenleg. Sokan mondják, hogy a kétszázhoz képest az már-már sprintszám, de mit mond ön?
– Mi a kétszáz hátra készülünk, egyértelműen az van a középpontban. A százat nem is tudom úgy elkezdeni, ahogyan a legjobbak, a második ötvenen vagyok jó, de ez éppen ebből adódik, vagyis abból, hogy a kétszáz a fő számom.

– Idézek valakitől önről: okos, céltudatos és későn érő.
– Ezt az edzőm mondta rólam, ugye?

– Igen. Menjünk is sorban, kezdjük azzal, hogy okos.
– Nálunk a családban mindig is nagy hangsúlyt kapott a tanulás, mindenkinek van diplomája, és én is úgy gondolom, erre is figyelmet kell fordítani, hogy amikor az ember visszavonul, tudja, mihez kezd, ne legyen üresség az életében. Gazdálkodásmenedzsmentet tanulok, de hogy mikor érek célba, még nem tudom, az úszás miatt azért lassabban haladok.

– Csak az úszásban céltudatos?
– Nem. Ha valamit a fejembe vettem, azt biztosan megcsináltam. Kitartó vagyok, nemigen szoktam feladni semmit, bár az igaz, hogy vannak időszakok, amikor nehéz rávenni, hogy lemenjek edzésre – ilyen volt a római Európa-bajnokság utáni időszak is. Zsolt bá ezért gyakorta elmondja, hogy az úszás az a sportág, amelyben ha egy napot kihagysz, már borulhat minden.

– A későn érő kitételt már kiveséztük az elején, viszont éppen a berobbanása hozhat magával újabb változást, hiszen most már várjuk öntől a jó eredményeket. Erre készül külön?
– Szerintem az ember szereti, ha figyelik, ha értékelik a teljesítményét, ráadásul tudom, mire vagyok képes, azt meg világosan mutatja a stopper, hogy másfél másodperccel tartok előrébb, mint tavaly ilyenkor.

– Vagyis mentálisan erős sportoló?
– Talán most több veszítenivalóm van, mint korábban, régebben mégis sokkal inkább remegett kezem-lábam, de még a kisebb versenyek előtt is. Mára ezt leküzdöttem, már nem izgulok annyira, és talán a későn érés egyik hozadéka az is, hogy mentálisan sokkal jobban kezelem ezeket a helyzeteket.

– Elárulja, hogy a nyárnak, konkrétabban a fukuokai világbajnokságnak hogyan vág neki? Nem kell részleteznie a pontos célját, csak azt, hogyan motiválja magát.
– Sohasem mondok senkinek semmit: amint elmond az ember valakinek valamit, vagy akár csak leírja, befolyásolhatóvá válik – én is csak nézegetném a papírt, ennek nincs értelme. Magammal szoktam elbeszélgetni, ez éppen elég. Az viszont kimondható, már egyértelműnek tűnik, hogy 1:56-os idővel nem lehet majd odakerülni a dobogóra a vébén, szerintem 1:55-ös eredmény kell hozzá, annak is az eleje. Ha megúszom a legjobbamat Fukuokában, nem leszek elégedetlen, az pedig, hogy mire lesz elég, az ellenfelektől is függ.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik