Vizes Eb: nyugodt a tenger, elrajtol a 10 kilométeres szám

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.08.21. 09:15
null
Tíz órakor elrajtolhat a tíz kilométeres úszóverseny (Fotó: AFP)
Nincs akadálya annak, hogy elrajtoljon a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenye a római vizes Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Szombat délelőtt az öt kilométeres küzdelmeket még le tudták bonyolítani, a 25 kilométeres viadal azonban káoszba fulladt, mivel a felerősödő szél hatalmas hullámokat kavart, melyek a versenyzőket és a kísérő hajókat is össze-vissza dobálták, ráadásul a célként szolgáló építmény is megrongálódott. Végül a leghosszabb távon nem is hirdettek végeredményt.

Vasárnap reggel az ostiai tengerpartnál hasonlóak a körülmények, mint 24 órával korábban, enyhe szél fúj, a víz kissé hullámzik, a cél és a pályát jelző bóják viszont a helyükön vannak és várják az úszókat.

A rajtlistán hat magyar versenyző szerepel (Betlehem Dávid, Gálicz Péter, Rasovszky Kristóf, Balogh Vivien, Olasz Anna, Rohács Réka), közülük Gálicz Péter és Balogh Vivien részese volt a 25 kilométeren történteknek – mindketten halálfélelemről számoltak be a viadal után –, ugyanakkor a bemelegítésen már ők is mosolygósan készültek a rajtra.

A tervek szerint 10 órakor indítják el az olimpiai számot, majd 16 órától a csapatversennyel zárul a kontinensviadal.

Legfrissebb hírek

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40

Gellért Gábor: Rossz döntést hoztunk, Szingapúrban kellett volna készülni

Vizes vb 2025
2025.07.20. 18:44

Videó: Betlehem Dávid hatalmas hajrával hozta be harmadik helyre a magyar vegyes váltót

Vizes vb 2025
2025.07.20. 09:34

„Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt” – világbajnoki bronzszavak a vegyes váltó után

Vizes vb 2025
2025.07.20. 04:39

Megvan az újabb vb-érem! Harmadik lett a magyar vegyes váltó a 6 km-es csapatversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 03:15

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
2025.07.19. 06:02

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
2025.07.19. 04:46

Egy igazi bajnok: a már mindent megnyerő Rasovszky Kristóf a könnyeivel küszködve értékelt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.18. 10:58
Ezek is érdekelhetik