Úszó Eb: Késely Ajna bronzérmes lett 400 gyorson

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 18:57
null
Szenzációs bronz Késely Aknától (Fotó: AFP)
Késely Ajna a harmadik helyen végzett női 400 méter gyors döntőjében a római úszó Európa-bajnokságon. Fábián Bettina negyedik lett.

 

Késely 100 méter után csak a hetedik helyen állt, ám 150-nél már harmadik volt, és a célba is harmadikként érkezett be. Nem igazán volt esélye befogni a győztes német Gosét, illetve az olasz Quadarellát sem.

Fábián Bettina szinte végig negyedikként haladt, és végül ebben a pozícióban érte el a falat a végén, 63 századdal lemaradva Késelytől.

„Örültem, hogy a surranópályáról is sikerült a dobogóra kerülnöm. Tudtam, hogy nem vagyok a figyelem középpontjában, ez levette a terhet rólam – értékelt az M4 Sportnak Késely Ajna. – Ráadásul közel voltam a lelátóhoz, a magyar csapathoz és az edzőmhöz. Láttam, hogy mutogatja, hogy nagyon jól megyek, és átvettem az energiát. A sok negyedik helyezés után nagyon jó ez a dobogó. Köszönöm mindenkinek, akik az elmúlt napokban segítettek, hogy összeszedjem magam.”

Ez volt az utolsó magyar szereplés ezen az Európa-bajnokságon. Medencés úszásban összesítésben 5 aranyérmet 7 ezüstérmet és 3 bronzérmet szerzett a küldöttségünk.

ÚSZÁS, EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA
NŐI 400 M GYORS, DÖNTŐ

1. Isabel Marie Gose (Németország) 4:04.13
2. Simona Quadarella (Olaszország) 4:04.77
3. Késely Ajna (Magyarország) 4:08.00
4. Fábián Bettina (Magyarország) 4:08.63

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszó Eb: Fábián Bettina aranyérmes a kieséses sprintversenyben

Úszás
18 órája

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnoki ezüstérmes öt kilométeren

Úszás
2025.05.29. 11:03

Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnok Stari Gradban

Úszás
2025.05.28. 11:02

Sárkány Zalán és Fábián Bettina nyerte a medencés maratont

Úszás
2025.05.15. 20:22

Nincs meglepetés a magyar nyílt vízi Eb-keretben

Úszás
2025.05.09. 13:15

Fábián és Betlehem is második lett a nyílt vízi úszóvilágkupán debütáló számban

Úszás
2025.04.26. 11:31

Nyílt vízi úszó-vk: Fábián Bettina bronzérmes Ibizán

Úszás
2025.04.25. 13:38

Képek: Fábián Bettina divatbemutatón vett részt

Úszás
2025.03.31. 17:08
Ezek is érdekelhetik