Milák Kristóf: 200 pillangón csak a világcsúcs van előttem; Gazdag Dániel: Együtt vagyunk, egy célért küzdünk!

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.16. 22:12
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

 

• Megnyert már mindent, amit úszó megnyerhet a sportágában, és még mindig csak 22 éves. Milák Kristóf világklasszis, ez nem vitás, ahogyan az sem, hogy nem szereti az állóvizet: a 200 pillangón kívül más számokban is szeretné meghódítani a világot. A hazai rendezésű vizes világbajnokság egyik magyar sztárjával Kovács Erika beszélgetett

• Önbizalom, egység és hit. A 15. válogatott meccsén a negyedik gólját szerző Gazdag Dániel szerint ez kellett a világraszóló sikerhez, Anglia 4–0-s legyőzéséhez. Pietsch Tibor interjúja

• A számok alapján nincs favorit Kölnben. A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében a szakértők a Győri ETO-t tartották a nagy esélyesnek, a férfiak BL final fourja előtt viszont a statisztikák alapján sincs kiemelkedő csapat. Az biztos, hogy az elődöntőben egymás ellen játszók közül a Veszprém védekezésben, a Kielce támadásban hatékonyabb. Nedelykov Tamás elemzése.

• Boczkó Gábor három érmet vár a vívók Európa-bajnokságán. A férfi kardozók és a női tőrözők egyéni versenyével kezdődik pénteken Antalyában a kontinenstorna – a magyar csapatot kapitányként vezető olimpiai ezüstérmes párbajtőrözőt Kovács Erika kérdezte

• Szőke Alex az őszi világbajnokságokra már újra kicsattanna az erőtől. A vállműtétje miatt a budapesti Európa-bajnokságot kihagyni kényszerülő vb-ezüstérmes, olimpiai ötödik kötöttfogású kiválóságnak nagyon hiányzott a birkózás, de már teljes értékű munkát végez, és a szeptemberi, belgrádi felnőtt-világbajnokságon, majd az U23-as vb-n is bizonyítana. Kohán Gergely írása

• A Red Bull figyelmezteti a Ferrarit: „Kanada a mi pályánk!” Sorozatban öt győzelem után készül a Red Bull a Formula–1 montreali versenyhétvégéjére, amelyen a csapat a pályakarakterisztika miatt újabb diadalra számít. A peches Charles Leclerc nem adja fel a harcot. Zsoldos Barna háttéranyaga

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
4 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik