Nyílt vízi úszás: Szimcsák Mira első Európa-kupáján győzött

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 15:00
null
Szimcsák Mira még maga is meglepődött az eredményen (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)
Elsősorban a leesett állakat kellett összesíteni Szardínián, miután Szimcsák Mira általános elképedésre megnyerte a LEN Nyílt vízi Európa-kupa harmadik állomását Algheróban. A 18 éves magyar tehetség élete első Ek-viadalán két jóval rutinosabb vetélytársat, köztük az olaszok kilencszeres Európa-bajnokát, Rachele Brunit előzte meg a célban – tudtuk meg az úszószövetség közleményéből.

„Nagyon megleptem magam, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ma ez fog történni velem– mesélte az eredményhirdetés után Szimcsák Mira, aki élete első Európa-kupa viadalán indult, és a győzelmek tekintetében máris 1/1-gyel áll.–Végig vert mindenki mindenkit, így teljesen együtt haladt a mezőny, nekem egyetlen tervem volt, végig (Olasz) Anna mögött menni, úgy gondoltam, ha az sikerül, akkor biztos jó helyen vagyok.”

Ez egyébként valóban nem tűnt rossz taktikának, hiszen Eb-ezüstérmesünk szinte végig az élbolyban haladt, az utolsó előtti kört végig vezette, ám saját bevallása szerint a finis felé közeledve rosszul helyezkedett: amikor Szimcsák „lelépett” a lábvizéről, és begyorsított, akkor nem ment el vele, utána pedig elnyelte őt a közelharc, és végül 9. lett (bár csupán öt másodpercre volt a győztestől).

Mira a célegyenesben hirtelen az első háromban találta magát. „Őszintén megmondom, nem emlékszem, hogy alakult így. Egyszer csak ott volt előttem a cél, már rettenetesen fájt az utolsó néhány méter, ám úgy voltam vele, ha már idáig eljutottam, akkor beleadok mindent.”

A panel felé közeledve a 25 éves, többszörös vb-résztvevő brazilViviane Jungblutés az olaszok legjobbja, a 9-szeres Európa-bajnok, riói ezüstérmes, 31 évesRachele Bruni úszott vele, gyakorlatilag váll a váll ellen. Ahhoz képest, hogy a szakág hazai császára, Rasovszky Kristóf hónapokat töltött azzal, hogy az ilyen helyzetekben tökéletes legyen a beütés, Mira – aki eddig junior Eb-ken nyert érmeket – most elsőre tökéletesen megoldotta a célba érést: 0.1-gyel előzte meg a brazilt, és 0.2-vel az olaszt!

„Ó, hát minden ösztönösen történt, nem gondolkodtam én semmin” – vallotta be utóbb, mondván, ez tényleg amolyan „nem tudom hogyan, de nyertem” szitunak számít.

„Nagyon jó verseny volt, jó idők születtek – összegzett Gellért Gábor szövetségi kapitány. – Mirának tökéletes felhozó volt ez a két hét múlva esedékes junior Európa-bajnokságra, Olasz Annának és Rohács Rékának pedig a jövő heti setubali Világkupára. Jókat edzett itt kint a csapat, Anna is jó formában úszott, azt mondta, még egy kört ugyanezzel a sebességgel tudott volna menni, csak belehibázott a hajrá előtt. Úgy látom, remekül halad az egész nyílt vízi felkészülés.”

A férfiak versenyében egyébként – miután a nagyobb nációk kihagyták ezt az állomást – totális olasz siker született, az első öt helyen hazai úszó zárt, az olimpiai bronzérmes, és az előző két alkalommal harmadik Gregorio Paltrinieri ezúttal elsőként ért a célba.

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
2025.09.28. 16:00

Betlehem Dávid ezüstérmet szerzett a nyílt vízi úszó Európa-kupa razanaci állomásán

Úszás
2025.09.27. 14:46

Remek hajrá után Betlehem Dávid nyert Barcelonában

Úszás
2025.09.20. 16:23

Férfi kézi Ek: egy félidő alatt eldöntötte a párharcot a Balatonfüred

Kézilabda
2025.09.06. 20:26

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40

Gellért Gábor: Rossz döntést hoztunk, Szingapúrban kellett volna készülni

Vizes vb 2025
2025.07.20. 18:44

Videó: Betlehem Dávid hatalmas hajrával hozta be harmadik helyre a magyar vegyes váltót

Vizes vb 2025
2025.07.20. 09:34

„Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt” – világbajnoki bronzszavak a vegyes váltó után

Vizes vb 2025
2025.07.20. 04:39
Ezek is érdekelhetik