Úszás: „A sirály kikapott egy döglött patkányt a vízből. Másnap abban versenyeztem”

Vágólapra másolva!
2021.10.21. 16:23
A nyílt vízi úszók élete nemcsak játék és mese, ezt Olasz Anna sem tagadja, a verseny közbeni ádáz harcok azonban sosem tántorították el szeretett sportágától. Adja magát a kérdés: a nehezített körülmények ellenére miért lett belőle éppen nyílt vízi úszó? Erre is választ adott a Sportkrém stábjának, ahogy felidézte az eddigi pályafutása alatt tapasztalt legextrémebb versenykörülményt is.  

„A legextrémebb? Erről a koszosság jut eszembe, s ebben Barcelona vitte a prímet. A 2013-as világbajnokság nyílt vízi versenyeit a kikötőben rendezték, előtte körbejártunk a parton, s egy sirály egy döglött patkányt kapott ki a vízből az orrunk előtt. Mondom, én holnap ebben fogok versenyezni… Ott azért elgondolkodott az ember” – idézte fel a vb- és Eb-ezüstérmes, olimpiai negyedik helyezett úszó, aki videónkban bővebben is beszél arról, hogy verseny közben mi mindenbe„botlott” bele. Emellett felidézi, hogyan cseppent bele a nyílt vízi úszás világába, s milyen cicaharc folyik a mezőnyben, miközben a minél jobb helyezésekért küzdenek.

A csütörtöki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletében szóba kerül az is, mi tartotta a nyílt vízi úszás mellett, amikor karrierje a mélypontra került, s hogyan képzeli el a jövőjét. Egy biztos, egyelőre nem az úszás nélkül.

Legfrissebb hírek

Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid bronzérmet szerzett a nyílt vízi Eb kieséses sprintversenyében

Úszás
2025.05.30. 10:56

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnoki ezüstérmes öt kilométeren

Úszás
2025.05.29. 11:03

Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnok Stari Gradban

Úszás
2025.05.28. 11:02

Nincs meglepetés a magyar nyílt vízi Eb-keretben

Úszás
2025.05.09. 13:15

Úszás: Kovács-Seres Hunor nyolcadik lett KO-ban

Utánpótlássport
2025.04.26. 16:07

Fábián és Betlehem is második lett a nyílt vízi úszóvilágkupán debütáló számban

Úszás
2025.04.26. 11:31

Rasovszky Kristóf hetven-nyolcvan kilométert úszik hetente

Úszás
2025.03.10. 18:54

Nagy Nándor már nyártól magyarként úszhat

Úszás
2025.02.19. 10:07
Ezek is érdekelhetik