Egymásra találtak – Kovács Erika jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.09.10. 23:39

Lehet értetlenkedni és lehet elfogadni, lehet ellenkezni és lehet megértően viselkedni, egy lehetetlen: nem szeretni Egerszegi Krisztinát.

Hogy az ötszörös olimpiai bajnok a visszavonulása óta (huszonöt éve...) nemigen vállal szerepléseket, még kevésbé ad interjúkat, tulajdonképpen megszoktuk már – kár azon merengeni, vajon miért határozott így a pályafutása befejezése után az Egérkéből Krisztina királynővé érő klasszisunk, és leginkább azért, mert amíg úszott, adott.

Sokat.

És mindenkinek.

Minden idők egyik legnagyobb úszója örökre beírta magát a történelemkönyvekbe és a szívünkbe is, talán nem túlzás, ha azt állítjuk, kevés olyan ember él ma Magyarországon, aki Egerszegi Krisztina nevének hallatán nem csupa örömről, szépről, kedves emlékről, felejthetetlen sikerről számolna be.

Mindezt azért volt fontos összegezni, hogy nyomatékosíthassuk: ha Egerszegi Krisztina valamilyen ügy mellé áll, az „tudhat” valamit.

Bár az Úszó Nemzet Program tesztüzeme csak hétfőn indul, már most úgy tűnik, a kezdeményezés ebbe a kategóriába tartozik, de fogalmazhatunk másként, hiszen nagy egymásra találásként is jellemezhetnénk Egerszegi Krisztina és a Magyar Úszószövetség összefonódását, s ez még akkor is igaz, ha úszócsodánk sietett leszögezni, nem tervez semmilyen egyéb szerepet vállalni a honi szövetségben.

De most megfogta egy másik olimpiai bajnok kezét, így csatlakozott Wladár Sándorhoz és csapatához, erősítve az Úszó Nemzet Programot.

Mindkét oldalon maximalista, elhivatott és alázatos emberek állnak, olyanok, akik már bizonyítottak korábban, olyanok, akiknek a személye garancia a sikerre.

A sikerre, amelyet mindkét fél remél, s amely egyet jelent azzal, hogy néhány év múlva alig akad majd olyan kisgyermek Magyarországon, aki ne tudna úszni.

Mert a cél egyértelműen ez.

Engem gyerekként elüldöztek az uszodából, mert rettenetesen féltem a víztől, úgyhogy talán megbocsátható, ha az első gondolatom az volt az Úszó Nemzet Program és a mögötte-mellette álló nagyságok hallatán, hogy de jó lenne most gyereknek lenni...

Ám az elsőt követte a második, az pedig így hangzik: Egerszegi Krisztina szárnyalását igazi csodaként élhettük meg sok-sok évvel ezelőtt, s épp ilyen csodaként élhetjük meg azt is, hogy újra feltűnt a színen.

Hol másutt, mint szeretett közegében, az uszodák világában?

Tényleg jó lenne most kisgyermeknek lenni...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Értelem és érzelem – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
53 perce

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 23:10

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 06:35

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 08:02

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27
Ezek is érdekelhetik