Úszás: bevezetik az ISL-ben az amerikai draftrendszert

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 11:38
null
Bevezetik a draftrendszert az ISL-sorozatban (Fotó: Balogh László)
A Nemzetközi Úszóligában (ISL) bevezetik a draftot, az észak-amerikai profi ligákból ismert játékosbörzét.
Az ISL pénteki sajtóközleménye szerint a draft radikálisan megváltoztatja az úszók kiválasztási folyamatát, ezzel is elősegítve, hogy még szorosabb verseny alakuljon ki a harmadik szezonban.

Az előző két idényben a csapatok egyéni megállapodások szerint igazolták le versenyzőiket, mostantól viszont a börze nyitva áll majd a világ minden úszója előtt, aki teljesíti a szintidőt. Az alacsonyabban jegyzett együttesek elsőbbséget élveznek a kiválasztásnál, hogy erősebb pozícióból induljanak a következő idénynek. Az idei évadban minden menedzser maximum 36 úszóból álló alakulatot állíthat össze.

Hosszú Katinka, a liga egyik nagykövete, valamint az Iron csapat tulajdonosa és csapatkapitánya fontos mérföldkőnek tekinti ezt az újítást a liga életében. Mint mondta, az ISL a tradicionálisan egyéni sportágnak számító úszásból izgalmas csapatsportágat formált, a draft bevezetésével pedig szorosabb versenyhelyzet teremt a gárdák között, ezáltal még izgalmasabbá válik a széria.

Az ISL szervezői március 25-én jelentették be, hogy idén augusztustól a harmadik szezonnal folytatódik a versenysorozat, amelyben a tíz együttes augusztus végétől az alapszakasz során hat héten keresztül – akárcsak tavaly, a Duna Arénában – egy helyszínen méri össze erejét. A rájátszás novemberben, a legjobb nyolc csapat részvételével zajlik majd, a négycsapatos nagydöntőt pedig decemberben rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
4 órája

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40
Ezek is érdekelhetik