Alig tudtam lábra állni – interjú Milák Kristóffal

Vágólapra másolva!

2020.10.17. 17:19

Címkék

Hányinger, hőemelkedés, torok- és végtagfájdalmak, valamint a bezártság érzése – ezekkel is meg kellett küzdenie a 200 pillangó világbajnoki címvédőjének, a szám világcsúcstartójának, Milák Kristófnak, aki elkapta a koronavírust. A BHSE úszója hétfőn a Városmajori Szívklinikán elvégzett vizsgálatokat követően kezdheti meg újra a felkészülését.

– Mindenki másként éli meg a koronavírus-fertőzést, a tünetek jellege és súlyossága is széles spektrumon mozog. Ön miket tapasztalt?
– Egyik napról a másikra lettem beteg, először erős hányingert éreztem, ami rám nem jellemző egyáltalán. Estére hőemelkedésem lett, másnap már fájt a fejem is, izomfájdalmaim voltak, a torkom begyulladt és ami a legérdekesebb volt, nagyon gyengének éreztem magam. Olyannyira, hogy tényleg alig tudtam lábra állni. A nők azt mondják, hogy a férfiak nehezen viselik a betegséget, lehet, hogy a részemről ez csak amolyan férfigyengeség, férfiláz volt, de tényleg nagyon nehéz volt erőt venni magamon ahhoz, hogy egyáltalán a tesztet megcsináltassam az orvosnál – mondta Milák Kristóf, akivel a Budapesti Honvéd Sportegyesület és a Nemzeti Sport közösen készített interjút.

– Érzett már hasonló gyengeséget?
– Igazából az év elején voltam hasonlóan beteg, a két edzőtábor között, de nem vagyok egy betegeskedő típus, általában odafigyelek magamra, jól felöltözöm, védem az izomzatom, nem eszek olyat, amitől esetleg megbetegedhetnék. Ritkán vagyok beteg, lehet, hogy azért is érintett ennyire rosszul.

– Az edzője, Selmeci Attila szerint mentálisan is nehezen kezelte a fertőzést.
– Az elején nem volt ezzel gond, hiszen abban a leharcolt állapotban sehova sem mentem volna, nem esett jól semmi, csak a pihenés, az alvás. Nyilván, amint jobban lettem, rosszul viseltem a bezártságot, a tétlenséget. Ráadásul egy társasházban lakom, a lakásomhoz pedig nem tartozik erkély, ahova kiülhettem volna – így azért könnyebben be tud ketyózni az ember, ha nem figyel oda. Igyekeztem elterelni a figyelmemet, filmeket néztem, zenét hallgattam, tévéztem és aludtam, amennyit csak lehet. És emellett persze nyugtatott az a tudat, hogy mindenki mellettem áll. Az egyesületem, a BHSE ebben a nehéz időszakban is mindent megtett értem, ahogyan eddig is.

– Az edzője azt is mondta, hogy az augusztus óta elvégzett munkájuk kárba veszett. Igaz ez?
– Meglátjuk majd a medencében. Az elmúlt időszakban már mocorogtam, csináltam olyan edzésmunkát, amit alacsony pulzusszámon lehet végezni, de a sportorvosi engedélyt a Városmajori Szívklinikán elvégzett vizsgálatok után kapom csak vissza. Végig kell mennem pontról pontra az előírtakon, és ha teljes értékűen elkezdem a munkát, akkor tudom csak megmondani, hogy most milyen veszteségeket könyveltünk el.

– A járvány miatt ez egy különleges év, hogyan tudja megtartani a motivációt?
– Hullámzik ez is bennem. Amikor kiderült, hogy az olimpiát elhalasztják, egész jól viseltem a helyzetet, aztán persze jöttek a nehézségek, a miértek, de próbáltam nem pánikolni, nem törni a fejem egész nap azon, hogy most miért van mindez. Az ember egészsége az első, és minden eltörpül emellett – a rendezvények, a versenyek, minden. Persze nem mindig százszázalékos bennem a motiváció, ám azt érzem, hogy a rutinom, az elköteleződésem megvan a munkához.

– Nyilván nézi a most indult ISL küzdelmeit. Mit érez közben?
– Hogy jó nézni, izgalmas, látványos és nyilván inkább nem nézném, hanem ott lennék abban a közegben én is. De most kívülről nézve, és belülről is megítélve, nem tennék jót magamnak, ha beszállnék. Idő kell ahhoz, hogy összeszedjem magam, ebben az állapotban nem tudnék úgy teljesíteni, ahogyan szeretnék. Szóval most semmiképpen sem lenne jó ötlet a rajt. Ha minden rendben lesz a vizsgálatok során, elkezdünk egy újraalapozást és felkészülök a decemberi országos bajnokságra. És ha minden az elképzeléseim szerint alakul, s az Iron csapata is bekerül a döntőbe, akkor december közepén az utolsó felvonásra én is beszállok majd az ISL-be.

„HA SOKÁIG MEGFESZÜL AZ EMBER, VÁRJA A PILLANATOT, MIKOR TUD KIENGEDNI”
A BHSE-interjút követően a Nemzeti Sport kérdéseire is válaszolt világbajnokunk, aki arról is mesélt, mennyire kavarta össze a terveit az ötkarikás halasztás, az, hogy egy esztendővel későbbre került a tokiói olimpia. „Annyiban mindenképpen, hogy azt terveztem, a felkészüléssel együtt járó nehézségeket, feszültségeket elengedem egy időre, hiszen a játékokat követően pár hónapot ki akartam hagyni. Nyilván a halasztással ez is egy esztendőt csúszott, ami azért lelkileg megérintett, mert ha sokáig megfeszül az ember, várja a pillanatot, hogy mikor tud kiengedni. Egy élsportoló mindennapjai igazán korlátozottak, ami most eszembe jut, az a monotonitás, az egyhangúság és a szürkeség. Ez az úszásra különösen igaz. Nálam a verseny az ünnepnap, mert nagyon szeretek versenyezni. A nyári Négy Nemzet úszóversenyt is élveztem, két egyéni csúcsot is úsztam, pedig egyáltalán nem voltam formában. Biztos mindenki így van ezzel, de én szívesebben leúszok egy bemelegítést és két erős háromszáz métert a versenyen, mint hogy napi tizenkét kilométereket nyomjak le. De a versenyek erős háromszáz méterei, vagyis az a napi két-három szám ezekből a tizenkét kilométerekből áll össze.” Milák Kristóf arról is beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy miként viseli, cipeli vagy éppen élvezi azt, hogy ő az úszósport nagy ígérete? „Pont a Négy Nemzet verseny után mondta Sós Csaba, hogy a zsenik tudnak így teljesíteni. Lehet, hogy születni kell arra, hogy valaki jó úszó lehessen, lehet, hogy vannak zsenialitásnak tűnő dolgaim, de nem érzem, hogy kivételes lennék, egyszerűen csak úszok, csinálom a feladatom úgy, ahogyan tudom. Inkább azt mondom: én úgy tekintek erre a mondatra, mint Csaba bá egy barátiasabb hozzászólására. Az, hogy a világcsúcsommal és a világbajnoki aranyammal népszerűbb lettem vagy többen megismernek, még mindig furcsa egy kicsit. Amikor arról kezdtem el álmodozni, hogy egyszer nagy úszó leszek, ez nem szerepelt a fantáziámban, meg kell barátkoznom vele. Nyilván ehhez is időre van szükség.”