Le a mellúszással! – Donáth Leó története

Ha a Balatonnál múlatva az időt, a vízpart helyett a bolhapiacot célozza meg az ember, nagy szerencse is érheti. Jó egy hete én is inkább a régiségekkel telepakolt asztalok között járkáltam a kánikulában, és rögtön megakadt a szemem egy arany színű plaketten, amelynek üzletet szimatoló gazdája felhívta a figyelmemet, hogy Amerikában készítették, ráadásul magyar név szerepel rajta. Persze hogy felvillanyozódtam, amikor hunyorogva megpillantottam a vésést: Dr. L. Donath.

Vagyis Donáth Leónak (1888–1941), a két világháború közötti időszak legnagyobb tekintélyű magyar sportdiplomatájának kedveskedtek a sárgarézből készített, fa hátlapon rögzített, 82 év elteltével is kiváló állapotú emléktárggyal. Az ajándékozó szervezet az Amerikai Amatőr Sportolók Uniója (AAU), amely 1938-ban ünnepelte alapításának ötvenedik évfordulóját, és a finoman gravírozott jubileumi plaketten a szervezet addigi összes elnökének nevét feltüntették – köztük Avery Brundage-ét, aki 1952 és 1972 között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embereként tevékenykedett.

Gyors alkut követően megvásároltam a ritka, névre szóló ereklyét, ezzel eldőlt, hogy cikkem témája az 1938-ban már tíz esztendeje a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) főtitkári posztját betöltő Donáth Leó lesz. Első lépésként utánanéztem, vajon annak idején beszámolt-e valamelyik lap az amerikaiak gesztusáról, de meglepetten vettem tudomásul, hogy egyetlen orgánum sem írt róla, holott a magyar sportdiplomata nevével rendszeresen lehetett találkozni az újságcikkekben.

Például 1905-ben, amikor az FTC 17 éves úszójaként ért el figyelemre méltó eredményeket, 1906-ban pedig a már olimpiai bajnok Halmay Zoltán 26.1 másodperces rekordját vette célba 50 yardon – egyelőre sikertelenül, hogy aztán 1908-ban kerek 25 másodperc alatt teljesítve a távot megdöntse Halmay addigra 25.1-re lefaragott magyar csúcsát. Ekkor már a MAFC színeiben csobbant vízbe, sőt a Nemzeti Sport úszószakírójának is vallhatta magát. Korán megmutatkozott szervezői vénája, hiszen részt vett a hazai úszószövetség 1907-es megalapításában, előkészítői munkájának köszönhetően ugyanebben az évben és 1908-ban is középiskolai tehetségkutató versenyeket rendeztek, a MAFC úszószakosztályának pedig ő lett a motorja. Írásaiban rendszeresen ostorozta a szövetséget, karakterét híven tükrözik a Sportvilágban 1912 márciusában megjelent sorok: „Sokan vannak, akik gyűlölik őt és sokan vannak, akik tűzbe mennének érte. Olyan azonban nem akad ismerősei közül senki, akinek ő közömbös lenne. Személyisége, fiatal kora dacára, már sokat szerepelt a magyar sportban, hol kedvező, hol pedig kedvezőtlen világításban.”

Donáth bölcsész-, valamint állam- és jogtudományi diplomával a zsebében 1913 őszétől 1914 márciusáig Oxfordban folytatott tanulmányokat, angol kötődését két alkotása igazolja: a Richardson és az érzelmes regény helyzete az angol regény történetében   (1913) címmel írt egyetemi doktori értekezés és a már oxfordi tapasztalatok birtokában megszülető tanulmány, a Munkásegyletek Angliában   (1914).

A világháború őt is a frontra kényszerítette, majd a kommün alatt összekötőtisztként segítette az 1919 májusában Magyarországra érkező Guido Romanelli áldásos tevékenységét: az olasz ezredes több mint hatvan, a Tanácsköztársaság forradalmi törvényszéke által halálra ítélt magyar tiszt életét mentette meg három honfitársa, valamint Tárnoki Miklós hadnagy és Donáth közreműködésével. Donáthot – aki a magyar úszósport helyzetét elemző 1918-as cikkében 15 év lemaradásról írt – 1920-ban a MÚSZ alelnökének választották, egyúttal a szövetség nemzetközi ügyeit vitte, köszönhetően magas szintű nyelvtudásának: angolul, franciául, németül és olaszul is kiválóan beszélt, emellett fáradhatatlanul dolgozott. Egyik fő szervezője volt már az 1914-es budapesti nemzetközi úszókongresszusnak is, amelyen mindkét szabályalkotó bizottságban helyet kapott. A két testület kidolgozta a műugrás nemzetközi szabályzatát, illetve módosította a vízilabda olimpiai versenyrendszerét.

Nagy változást – közvetve – az 1924-es olimpia hozott Donáth sportdiplomáciai karrierjében.

Párizsban tizenegyből kilenc aranyat az amerikaiak vittek el, ami arra az elhatározásra juttatta, hogy létre kell hozni az Európai Úszóligát (LEN), és a versenyképesség megőrzése érdekében az olimpiák között Európa-bajnokságot kell rendezni. Részvételével alakult meg 1925-ben a LEN, amelynek főtitkára lett, és ő kezdeményezte, hogy az első, 1926-os Eb-nek Budapest adjon otthont. Sokan támadták vállalásáért, túlfűtött szereplési vágyról, ügyeskedésről írtak, sem az Országos Testnevelési Tanács, sem Budapest nem állt az uszodaépítés ügye mellé – holott 50x25 méteres versenymedence hiányában vissza kellett volna mondani a rendezést. A blamázstól az irgalmasrend mentette meg a MÚSZ-t és Donáthot (meg persze az országot), saját erőforrásra támaszkodva vállalta, hogy átépítteti a Császár fürdő régi férfiuszodáját. Ahhoz képest, hogy csak 1926. április végén kezdődhetett el a bontás és egy hónappal később az építőmunka (sőt a megáradt Duna további nehézségeket okozott), egy héttel a nyitány, augusztus 18. előtt elkészült a medence, körülötte a mintegy öt-hatezres ideiglenes lelátókkal.

Az, hogy Donáth sikerrel kényszerítette ki az Eb megrendezését, csak növelte respektjét a nemzetközi vizeken, nem kis részben ennek köszönhető, hogy az 1928-as amszterdami olimpia idején őt választották meg a FINA főtitkárának és pénztárosának. Noha elődje, George Hearn felhívta a figyelmét, hogy el kell felejtenie nemzeti hovatartozását, a főképpen a vízilabda fejlődésében nagy szerepet játszó magyar sportdiplomata igyekezett – észszerű határokon belül – kedvezni honfitársainak. Más kérdés, hogy volt olyan törekvése, amely utóbb a magyarokat is megfosztotta volna néhány olimpiai elsőségtől. Tudniillik 1937 őszén határozottan kijelentette, hogy a pillangóstílus bevezetésével a mellúszás idejétmúlttá vált, törölni kell az olimpiai programból.

Hogy mennyire ütötte volna a vasat, nem tudhatjuk. Egy biztos, a kitörő második világháború miatt 1940-ben nem rendeztek olimpiát, Donáth 1941. február 1-jén, hat nappal 53. születésnapja előtt váratlanul elhunyt, a „hibrid” mellúszás pedig még jó ideig műsoron maradt – így Székely Éva 1952-ben Helsinkiben még pillangózó kartempóval nyerhetett 200 méteren.