Úszás: Remélem, jövő nyáron még jobb leszek – Hosszú

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.04. 09:56
null
Hosszú Katinka nem érzi öregnek magát (Fotó: Dömötör Csaba)
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó igyekszik a pozitív dolgokat megtalálni a tokiói ötkarikás játékok jövő nyárra halasztásában.

 

A magyar sportoló – aki a játékok idején így már 32 éves lesz – kijelentette, riválisai vélhetően abban bíznak, hogy jövőre már „rozsdás” lesz, ő azonban arra készül, hogy megmutassa, erről szó sincs.

„Nem érzem magam öregnek, még ha tudom is, nem megszokott, hogy valaki 30 éves kora után is úszik. Úgy érzem, rengeteget tanultam arról az utóbbi esztendőkben, hogyan kell felkészülnöm és versenyeznem” – fogalmazott Hosszú, aki korábban azt mondta, a 2024-es párizsi olimpiáig szeretné folytatni a pályafutását.

„A következő egy évben gyűjtött tapasztalat több pluszt fog jelenteni, mint ami negatívumot okoz majd az, hogy egy esztendővel idősebb leszek” – tette hozzá a magyar klasszis.

Elmondta, jelenleg otthon van, ő is szünetet tart, pihen, és végre új dolgokat is ki tud próbálni.

„Remélem, jövő nyáron még jobb leszek, mint idén lettem volna” – nyilatkozta.

A kilencszeres nagymedencés világbajnok Hosszú Rio de Janeiróban 200 és 400 méter vegyesen, valamint 100 méter háton győzött, míg 200 méter háton ezüstérmet szerzett. Januárban az európai szövetség szavazásán ő lett 2019 legjobb európai női úszója.

Legfrissebb hírek

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
2025.09.09. 17:34

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06
Ezek is érdekelhetik