Őzike, forró kakaóval – bátran váltott, tökéletes harmónia a jutalma

– Mi az, amire nem sajnálja a pénzt? Mi vagy mik állnak e tekintetben Kapás Boglárka életében az első helyen?
– Cipő és napszemüveg. Ja, és hogy el ne felejtsem, mert Ádám (Telegdy Ádám úszó, Kapás Boglárka párja – a szerk.) az imént súgta a fülembe: Ádámnak ajándék.

– Hány pár cipője van otthon?
– Sok… Szerintem fontos a cipő minősége, mégpedig a tartásunk miatt.

– Van köztük magas sarkú is?
– Igen, egyre több. Lassan tanulom, hogyan is kell bennük járni, bár azt hiszem, még nem mozgok túl otthonosan a magas sarkú cipőben.

– Mikor tud igazán nő lenni? Egy úszó, egy élsportoló életében meglehetősen kevés az olyan alkalom, amikor valóban nőiesen öltözködhet.
– Valóban ritka, de ezeket az alkalmakat annál inkább szeretem. Ha egy-egy hétvégén el tudunk valahová menni, ha csak egy kávéra is, lelkesen válogatom a ruháimat, mondván, de jó, végre felvehetek mást is a mackónadrágon kívül. Ünnep nekem minden ilyen alkalom.

– És hogyan ápolja a haját? Az úszónőknek ez is kardinális kérdés.
– Különösebben nem ápolom, persze, például balzsamot használok, ennek ellenére a fodrászok mindig azt mondják, jó állapotban van a hajam.

– Kívülről úgy tűnik, harmóniában és boldogságban él párjával, a szintén úszó Telegdy Ádámmal. Előny vagy hátrány, hogy mindketten élsportolók, ráadásul ugyanabban a sportágban?
– Szerintem nagyon nagy előny, például azért, mert mindent meg tudunk beszélni. Ráadásul együtt utazunk versenyekre, edzőtáborokba – más egy olyan edzőtábor, ahol ott van Ádám, és más, ahol nincs. Sokkal jobban érzem magam, ha ott van mellettem, egy háromhetes edzőtábort sokkal könnyebb átvészelni, ha együtt vagyunk. Három hét külföldön, távol a szeretteimtől, kemény edzések, és mégis, egy kis otthon ott van velem és mellettem – Ádám által.

– Az is remek egyensúlyt adhat a kapcsolatuknak, hogy nem egy klubhoz tartoznak.
– Valóban, hiszen nem vagyunk együtt a nap huszonnégy órájában, reggelente külön irányba indulunk el, ám este otthon találkozunk.

– Ádám is folyamatosan lépked felfelé, viszont a világversenyeken az érmet rendre az ön nyakába akasztják. Okoz bármiféle gondot otthon, hogy ön a sikeresebb?
– Egyáltalán nem, bár ennek kapcsán őt is gyakran faggatják. De meg sem kell őt kérdeznem, érezném, ha nem így lenne. Szurkol nekem, ahogy én is neki. Kölcsönösen támogatjuk egymást, örülünk egymás sikereinek.

– Min?
– Apróságokon.

– Például, hogy ki mosogat el vacsora után?
– Na, ilyeneken éppen nem, de egészen apró dolgokon is képesek vagyunk összekapni, annyira aprókon, hogy az elképesztő. Hála istennek, érdemleges vitáink nincsenek, annak persze nem örülök, hogy apróságokból is képesek vagyunk nagy patáliát csapni. Bár azt mondom, inkább így legyen, mint fordítva.

– Háziasszonyként is helytáll a mindennapokban? Szokott főzni?
– Azt nem. Nincs időm rá, és nem is igen tudok, kicsit nehezményezi is Ádám. Egyébként ő tud, úgyhogy mondtam neki, hogy kettőnk közül elég, ha egyikőnk tud, így ez már az ő feladata. De a többi háziasszonyi teendőt ellátom otthon, és mivel édesanyám a szomszédunk, van segítségünk is, rendszerint ő főz ránk.

– Minden idillinek tűnik ön körül – úszásnemet és számot váltott a 2017-es hazai világbajnokság után, aztán 2018-ban felült Európa trónjára kétszáz pillangón, 2019-ben meg vb-aranyat szerzett. Jövőre olimpiát rendeznek… Bármi is lesz Tokióban, ez már idáig is nagyszerű eredménysor, kicsit valószínűtlen is.
– Nem azért indultunk el ezen az úton, mert tudtuk, hogy így lesz, mi több, az elején engem is meglepett, hogy minden összejött – majdhogynem a semmiből. Hányan és hányan küzdenek évekig egy Európa-bajnoki aranyéremért, nekem meg féléves felkészülés után sikerült megszereznem. Ugyanezt mondhatnám a vb-arany kapcsán is, hiszen sokaknak nem sikerül, én meg odamentem és megcsináltam. Utólag visszagondolva én is azt mondom: megdöbbentő. Hogyan sikerült ez nekem? És miért éppen nekem? Azt hiszem, ez is azt bizonyítja, hogy jól döntöttünk, amikor váltottunk. Pedig a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokság után sem volt még egyértelmű, hogy maradunk a kétszáz pillangónál, végérvényesen csak a 2019-es kvangdzsui vébé után dőlt el.

– Kinek a fejéből pattant ki a váltás ötlete? Hozzátéve persze, hogy 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt kétszáz pillangón.
– Az, hogy mostantól készüljünk a kétszáz pillangóra, sohasem hangzott el. Az igen, hogy valahol ott kell bennem lennie a pillangóúszónak, ha már voltak eredményeim ezen a távon korábban. Aztán a 2017-es világbajnokság nem sikerült jól, és a változatosság kedvéért szeptembertől egyre többet úsztam pillangón az edzéseken. De a 2018-as kontinensviadalra gyorsúszóként akartam kimenni! Csak aztán úgy alakult, hogy a felkészülés során jobban ment a pillangó és még a vegyes is – innentől jött egy spirál, hiszen jobban élveztem a pillangót, ezért jobban is ment, azáltal, hogy jobban ment, még nagyobb kedvvel csináltam.

– Azt felfogja az ember, hogy a negyedik magyar női úszó, aki világbajnoki aranyérmet szerzett, pillangóúszásban pedig az első?
– Őszintén szólva, ebbe bele sem gondoltam. Valószínűleg még nem dolgoztam fel teljesen, hogy Kvangdzsuban nyertem. Odáig eljutottam, hogy megvan az arany, de hogy miért vannak ettől mások annyira oda, az furcsa nekem. Nem látják, milyen gyenge idővel győztem? Sajnálom, hogy nem tudom igazán átélni, mekkora siker is ez, mert tényleg zavar az időeredményem. És leginkább azért, mert tudom, ha az olimpián ott akarok lenni a mezőny elején, jobb idő kell. Megnyugtatott volna, ha már idén olyan szintet hozok, amely előrevetíti, hogy Tokióban még feljebb léphetek.

– Az sem baj, ha ott lepi meg ismét az ellenfeleit.
– Többen mondták már, hogy ne mondogassam annyit, milyen rossz idővel nyertem a világbajnokságon, hiszen ennél sokkal fontosabb, hogy az ember odamegy a nagy versenyre, amit meg akar nyerni, és megnyeri. Én erre képes vagyok. Azt mondják, ne panaszkodjak, mert nincs mire. Talán igazuk van.

– Mi boldogan nézzük majd a pityergő Kapás Boglárkát Tokió­ban – már az örömkönnyeket hullajtó Kapás Boglárkát.
– Valóban nem sokszor fordul elő, hogy nyerek és nem sírok. Bennem ilyenkor annyi érzelem van, s mind felszínre tör.

– Érzi, hogy szeretik az emberek?
– Igen. Sokan mondják, mások megírják. Akkor is érzem, ha nem sikerül egy-egy verseny. Nagyon jólesik.

– Bájos, kedves, törékeny kislányként aposztrofálják sokan: szereti ezt a skatulyát?
– Volt, aki azt mondta, olyan vagyok, mint egy kis őzike – valaki takargasson már be, és adjon a kezembe egy bögre forró kakaót, mert el vagyok veszve. És tényleg! Visszanézve a világbajnoki döntőt, tényleg olyan vagyok.

– És mégis tele van erővel – kicsi lány, aki ilyen jól úszik.
– Az úszáshoz nem kell nagy test. Az edzőm, Balázs mindig azt mondja, van olyan test, amelyik halad a vízben, és van olyan, amelyik nem. Szerencsére az enyém éppen halad. Ez a sportág arra épül, hogy a saját testedet a saját erőddel milyen gyorsan tudod elmozdítani a vízben. Vagyis az, hogy valaki nagyon izmos, még nem biztos, hogy azt jelenti, gyors is a vízben.

– Ha már edzőjét, Virth Balázst említette: e tekintetben is nagyon idillinek tűnik a helyzete, hiszen egy nagyszerű edzővel dolgozik együtt elképesztő összhangban.
– Egy edző nemcsak edzéstervet ír, pszichológusként és pedagógusként is helyt kell állnia. Emellett fontos az is, hogy ne feltétlenül alá- és fölérendeltségi viszony legyen edző és tanítványa között, lényeges, hogy az edző partnerként tekintsen a tanítványára. Balázsnak számít, mit gondolok, mit érzek. Meghallgat és megkérdez, tulajdonképpen minden edzés előtt. Ritka az ilyen ideális páros, szerencsésnek érzem magam, hogy nekem ez megadatott és megadatik.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 21-i lapszámában jelent meg.)