Úszó-vk: Mindig is imádtam versenyezni – Hosszú Katinka

– Hét évvel ezelőtt egy másik útra lépett, a tekintetben biztosan, hogy először indult el a világkupa-sorozatban: akkor miért döntött így?
– Abban az évben májusban lediplomáztam Amerikában, vagyis akkor váltam profivá, előtte ösztöndíjasként tanultam. A Dél-Kalifornia Egyetemen együtt edzettünk a Trojan Úszóklub már profi versenyzőivel, például Uszama Mellulival, Thiago Pereirával, vagy éppen Jessica Hardyval, és ők az őszi hónapokban mindig járták a vk-sorozatot, én meg irigykedtem rájuk, és mindig azt mondtam, ha lehetőségem lesz, én is menni akarok! Ráadásul 2009-ben Hardy és Pereira nyerte meg az összetett versenyt, jöttek vissza Amerikába a százezer dolláros csekkel – eszembe is jutott, vajon az milyen lehet? És milyen lehet világcsúcsot úszni, mert a cápadresszes időszakban jó sok rekord is született ezeken a versenyeken.

– Csakhogy a londoni olimpia negyedik helye után majdnem abbahagyta az úszást…
– Az volt a tervem az olimpia előtt, hogy lediplomázom májusban, és januárban megkezdem a mesterképzést a Dél-Kalifornia Egyetemen. De már akkor is felvetődött, hogy bevállaljuk a sorozatot. Shane Tusup még nem is volt az edzőm, még csak nem is beszéltünk arról, hogy az edzőm lesz, de arról igen, hogy elmegyünk a vk-viadalokra. Akkor csak az volt bennem, de jó lesz, utazunk majd a nagyvilágban. Aztán a londoni olimpia nem sikerült jól számomra, másfél hónapig nem is edzettem, nem voltam abban sem biztos, hogy folytatom az úszást, és akkor Shane beszélt rá, hogy a sorozatot azért ne hagyjuk ki.

– Egyből észlelte, hogy egy vk-viadal más, mint a többi verseny?
– Valójában azon kívül, hogy Hardy és Pereira, a két összetett győztes ott úszott a környezetemben, nemigen tudtam sokat erről a sorozatról, nemigen beszélt róla senki, olyan volt, mintha nem is létezett volna. Amikor 2012-ben bevállaltam a sorozatot, születtek is olyan írások, hogy milyen jó, hogy elindul a vk-sorozat, holott az már a kilencvenes évek óta van… Tehát nem volt új, csak éppen nem tudtunk róla, meg aztán nem is volt túl nagy presztízse. Ez már akkor is egy pénzdíjas sorozat volt, viszont a hagyományos felkészülésbe nemigen illett bele, hiszen mindenki alapozott ilyenkor. Ráadásul rövid pályán rendezték a versenyeket – akkoriban leginkább a sprinterek indultak a sorozatban, nekik edzésnek is jó volt egy-egy ilyen verseny.

– Nem is sprinter, a rövid pályát sem szerette akkoriban – puszta kíváncsiságból vágott bele?
– Az egyetemi úszósportban rendszeres az úgynevezett „dual meet”, amelyen két csapat versenyez egymással – az ilyen viadalokon mindig rengeteg számban indultam, én voltam a jolly joker. Mindig is imádtam versenyezni, és ezt tudta rólam az akkori edzőm, Dave Salo, emiatt sokszor az edzéseken is imitáltuk a versenyzést. Tudok edzeni, beleállok a hosszú sorozatokba is, így, érett fejjel már abszolút, de akkor… Az egyetemi éveim során ezeket a sorozatokat rendszeresen lelógtam, de ha fel kellett állni a rajtkőre, mert jött bármilyen versenyfeladat, megvertem mindenkit, vagyis teljesen egyértelmű volt, hogy én ezeket a helyzeteket szeretem igazán. És tulajdonképpen a világkupaversenyeken sem csináltam mást: leúsztam jó sok számot.

– Aztán egy évvel később jöttek a világcsúcsok, amelyekre olyan nagyon vágyott.
– A barcelonai világbajnokság után, 2013 augusztusában úsztam életem első világrekordját az eindhoveni világkupaversenyen, kétszáz vegyesen. Délelőtt! Ki úszik világcsúcsot délelőtt? Be sem mondták először, hiszen senki sem tudta, hogy ez világrekord, még én sem. Csak miután kiszálltunk a medencéből, akkor hangzott el az uszodában, hogy világcsúcsot úsztam. Én azért már a vízben sikítottam egy nagyot…

– A riói olimpia előtt évben és idén is ötvenes medencében rendezik a versenyeket, hogy még több alkalom legyen az A-szintek megúszására. Melyiket szereti jobban: az ötvenes vagy a huszonötös versenyeket?
– A rövid pályát jobban szeretem: pörgősebb. Huszonötös medencében akkor is lehet jó versenyeket produkálni és kiváló időket úszni, ha nincs is minden százszázalékos állapotban, hiszen itt a technikai elemek kerülnek előtérbe. Ötvenes versenyen felállni egy négyszáz vegyesre – na, arra fel kell készülni! Mindezek ellenére éppen az a bizonyos, 2015-ös vk-sorozat volt az egyik legjobb szériám, amelyen először zajlottak a versenyek ötvenes medencében. Ott, az utolsó állomáson két délután hat olyan időt úsztam, amely egy világbajnokságon is bőven megállta volna a helyét, vagyis én már akkor megkaptam a visszacsatolást, hogy jó úton járok Rio felé. Remélem, idén hasonló történik velem, hiszen mindjárt itt a tokiói olimpia!

– Idén ismét jó esélye van az összetett elsőségre, amely most már százötvenezer dollárt jelent. Ez motiválja, vagy az, hogy a világkupa-sorozat állomásain felkészüljön az olimpiára?
– Persze, hogy fontos a pénz, motivál mindenkit, engem is, de sokkal inkább hajt az, hogy számomra ez a legjobb módja, hogy felkészüljek az év fő versenyére. Ha nem lenne a sorozat, ez sokkal nehezebben menne.

– Az, hogy immár második alkalommal Budapest is otthont ad a sorozat egyik állomásának, előnyt jelent?
– Itthon versenyezni nagyon jó, főleg egy vk-n, vagy a Bajnokok sorozatában, hiszen a verseny komolysága mellett jó móka is. Ráadásul nekünk van a világon a legszebb uszodánk, persze, hogy szeretek itt versenyezni.

– Mit ígér a magyar szurkolóknak október első hétvégéjére?
– Ott leszek az uszodában, és megyek, ahogy csak bírok – ezt biztosan megígérhetem.