Úszás: Szabó Szebasztián a jövőben magyar színekben versenyez

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 10:27
Úgy néz ki, minden akadály elhárult, így a Győr versenyzője, Szabó Szebasztián a jövőben magyar színekben versenyezhet. A debreceni országos bajnoksáson 100 méter pillangón 51.34 másodperces idővel aranyérmet szerző Szabó a Szerb Úszószövetségnél kérte, járuljanak hozzá, hogy Magyarország színeiben indulhasson a nemzetközi úszóversenyeken.


A Szerb Úszószövetség elnöke, Borisz Drobac a Szportszki zsurnal sportnapilapnak megerősítette az információt, s közölte, megkapta Szabó e-mailjét, amelyben a versenyző azt kéri, hogy úszó-állampolgárságot változtathasson.
A Szerb Úszószövetség elnöke, Borisz Drobac a Szportszki zsurnal sportnapilapnak megerősítette az információt, s közölte, megkapta Szabó e-mailjét, amelyben a versenyző azt kéri, hogy úszó-állampolgárságot változtathasson.

„Szabó Szebasztián azzal indokolta a döntését, hogy Magyarországon él és ott edz, és már bekerült a magyar munkarendszerbe, s hogy a magyar állam versenyzőjeként kíván indulni a versenyeken. A döntését a nemrég Debrecenben megrendezett országos bajnokságon elért szenzációs eredményei is meggyorsították. Az e-mailben arra is kitért, hogy semmilyen szemrehányása nincs a Szerb Úszószövetséggel szemben, s ugyanez a helyzet a szakmai tanácsadói testülettel is – mondta Borisz Drobac.Tény, hogy Magyarországon sokkal jobbak a feltételek. Amit a magyarok biztosítani tudnak, arra mi nem vagyunk képesek.”

Az elnök hozzátette, egyelőre hivatalos információt még nem adtak ki az ügyről, de reálisan nézve, ez a történet itt Szerbia számára véget ért, vagyis Szabó a jövőben magyar színekben fog versenyezni.

Legfrissebb hírek

Világjátékok: három magyar arany és két világcsúcs uszonyos úszásban

Egyéb egyéni
2025.08.11. 12:43

Világjátékok: világcsúccsal aranyérmes az uszonyosúszó Kiss Nándor

Egyéb egyéni
2025.08.10. 12:42

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
2025.08.01. 14:00

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
2025.07.27. 14:53

Szabó Szebasztián nyerte meg az 50 gyorsot Monacóban

Úszás
2025.05.18. 19:58

Szabó Szebasztián az olimpiáról: Többen maradhatnak az 50-es számok miatt

Úszás
2025.04.23. 08:37

Kós Hubert megelőzte Milák Kristófot az 50 méteres pillangó előfutamában

Úszás
2025.04.11. 12:22

Rövid pályás úszó-vb: egyéniben csak Szabó Szebasztiánnak sikerült a továbbjutás

Úszás
2024.12.14. 11:47
Ezek is érdekelhetik