Úszás: nem doppingolt a háromszoros olimpiai bajnok – Kína szerint
A 27 éves gyorsúszóról a brit The Sunday Times írta meg, hogy egy szeptemberi, versenyen kívüli doppingellenőrzés során összetűzésbe került az ellenőrökkel, amely során a tőle levett vérminták megsemmisültek. A lap úgy értesült, hogy az úszó és testőre kalapáccsal verte szét a mintákat tartalmazó üvegcséket.
A CSA bejelentése szerint Szunt szeptember 4-én otthonában szerették volna ellenőrizni, ő azonban megtagadta a mintaadást arra hivatkozva, hogy az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően azonosítani.
Az esettel kapcsolatban a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA is lefolytatott már egy vizsgálatot, az eredmény pedig a kilencszeres világbajnoknak kedvezett.
A brit napilap ugyanakkor ragaszkodik saját verziójához, és azt szeretné elérni, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA), illetve a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) folytatódjon az ügy.
Legfrissebb hírek

Úszás: elutasították az utolsó fellebbezést Szun Jang ügyében
Úszás
2022.03.04. 13:27

Úszás: vizsgálják az eltiltott Szun Jang újabb ügyét
Úszás
2021.12.19. 17:05

Úszás: Szun Jang rajthoz állna a párizsi olimpián
Úszás
2021.06.23. 10:03

Úszás: döntött a CAS, Szun Jang lemarad az olimpiáról
Úszás
2021.06.22. 17:45
Ezek is érdekelhetik



