Lidl Balaton-átúszás: az olimpiai bajnokoknak is a túlsó part a cél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 11:56
Az olimpiai bajnok Biros Péter és Székely Bulcsú is a július 7-i (az eredeti időpont egy héttel korábban lett volna, de az időjárás miatt módosították) 36. Lidl Balaton-átúszás nagykövete, s bármennyire edzett vízilabdázók, az 5.2 kilométeres táv teljesítése nekik sem lesz ujjgyakorlat.


 

A tervek szerint immár új időpontban, július 7-én megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást, amelyen már biztos, hogy olimpiai bajnokok is tempóznak a vízben, hiszen a háromszoros ötkarikás aranyérmes vízilabdázó, Biros Péter, illetve sydney-i győztes társa, Székely Bulcsú az esemény nagykövete. A két klasszis korábban egyaránt kacérkodott a gondolattal, hogy teljesíti a Balaton-átúszást, az idén viszont már menthetetlenül vízbe száll.

„Szoktam úszni, de akkor medencében, mondjuk, kétezer métert úszom, viszont a nyílt vízben nagyon más lesz teljesíteni az 5200 métert – jegyezte meg Biros Péter, aki fiaival együtt tervezi megtenni a távot. – Nem látod az alját, nincs ott a csík, nem betett fejjel úszol, ráadásul nagyon oda kell figyelni, hiszen a kígyóúszásokkal az 5,2 kilométerből könnyen lesz, például, 6.4, és azért annyira nem vagyok jó állapotban, hogy pluszokat tegyek meg. Nyilván küzdenem kell majd a vízben, hiszen a Balaton-átúszás távja nem kevés, és már nem vagyok annyira edzésben, mint régen, de úgy gondolom, sikerül teljesítenem a kihívást.”

A manapság a ZF-Eger női vízilabdacsapatát edzőként irányító klasszishoz társa, Székely Bulcsú is csatlakozott, azaz optimista a Lidl Balaton-átúszását illetően. Igaz, a tőle megszokott kedélyes stílusban – a megkopott sebességre utalva – megjegyezte: annyit kér a mellettük elúszóktól, hogy ne nevessenek, és tegyenek úgy, mintha nagy teljesítmény lenne megelőzni őket.

„A KSI utánpótlásedzőjeként nap mint nap van kapcsolatom a vízzel, de a nyílt vízi úszásra illene külön edzeni, ám mondjuk úgy, vannak hiányosságok a felkészülésemben – fogalmazott Székely. – Ugyanakkor azt gondolom, hogy a több mint húsz, a medencében eltöltött év visszaköszön. Bár lehetséges, hogy néha sóvárgó kiskutyaszemekkel nézem majd a hajókat, hogy felkapaszkodjak, a cél a túlsó part elérése.”

Székely viccesen megjegyezte, a felkészülés fontos része lesz, hogy a Lidl Balaton-átúszás előtti este lelakatolja a hűtőt, de aztán egy fokkal komolyabban hozzátette: mindenkinek azt tanácsolja, hogy tápláló, energiát adó, ám a gyomrot nem elnehezítő ételeket fogyasszon a verseny előtti napon és a Balaton-átúszás napján is.

„Úsztam ilyen távokat régen az edzéseken, de a medencés úszás és a nyílt vízi úszás szinte össze sem hasonlítható – folytatta Székely. – Ugyanakkor egész életemben eleget versenyeztem, küzdöttem eredményekkel, ellenfelekkel, nehéz feladatokkal, ezért igyekszem kiélvezni a tömegsportrendezvényeket, és azt a részét megragadni a Balaton-átúszásnak is, amelyért a legtöbb ember a Balatonba ugrik.”

A Lidl Magyarország számára kiemelten fontos az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítése. Így az esemény névadójaként különösen a fiatalabb generáció tagjai számára olyan programokkal készül a balatonboglári Platán-strandon, amelyek játékos formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére.

A 36. Lidl Balaton-átúszás 2018.
július 7-én rajtol a révfülöpi kikötőnél és a balatonboglári Platán Strandon ér véget. Az 5200 méteres távolságra mindenkinek várják a jelentkezését előzetesen online, valamint a rendezvény napján a helyszínen is. A részvétel feltétele az orvosi igazolás, melyet a helyszínen is beszerezhetnek a jelentkezők. Az előnevezési időszak június 28-ig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik