Úszás: Czene Attila elmondta, ki lenne megfelelő elnöknek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.21. 14:15
Hargitay Andrást javasolja elnöknek, és helyette Sós Csaba jelenlegi szakmai alelnököt szövetségi kapitánynak Czene Attila az úszók és a szövetség közötti vitában.

A korábbi sportért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek nyilatkozva reagált Hargitay András szavaira, aki múlt pénteken visszautasította Czene kijelentését, miszerint diktatúra van a szövetségben. visszautasította Czene kijelentését, miszerint diktatúra van a szövetségben.

„Hargitay András akkor mondana igazat, ha ő lenne az elnök, akkor az úszók többsége elhinné, hogy a szövetségben valóban nincs diktatúra. Ez a megoldás duplán eredményre vezetne, mert nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nem ő a legmegfelelőbb személy a szövetségi kapitányi poszt betöltésére, helyette az úszótársadalom szívesebben látná Sós Csabát, aki erre a tisztségre a legalkalmasabb” – mondta a Magyar Szabadidősport-szövetség elnöke.

Czene Attila hozzátette, szerinte ezzel a felállással Hosszú Katinka is elégedett lenne.

„Remélem, hogy András, akit szeretek és tisztelek, hű marad versenysportolói énjéhez, és megmutatja, hogy őt is mire tanította Széchy Tamás” – fogalmazott a 200 méteres vegyes úszás atlantai olimpiai bajnoka.

Az úszók és a szövetség közötti vitát múlt kedden a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka indította el, aki lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. A bírálatokhoz több úszó is csatlakozott, akik hétfőn közös közleményben kérték a teljes vezetőség távozását, hét pontba foglalva követeléseiket.

„Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszószövetség jelenlegi, közel húsz éve regnáló vezetése – amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszótársadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének” – áll az úszók nyilatkozatában.

Legfrissebb hírek

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40

Hosszú Katinka pályafutása számokban

Úszás
2025.01.09. 12:58

„Visszavonult minden idők egyik legjobbja” – nemzetközi sajtóvisszhang Hosszú Katinka bejelentéséről

Úszás
2025.01.09. 10:05

Köszönjük, Katinka!

Úszás
2025.01.08. 23:06

Wladár Sándor: Hosszú Katinka egyedülálló tehetség, rendkívüli személyiség

Úszás
2025.01.08. 22:26
Ezek is érdekelhetik