Úszás: Cseh László reagált Gyárfás Tamás lemondására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.30. 22:09
Cseh László, a Magyar Úszószövetség elnökségének és a sportolói bizottságának (az úszókat képviselő testület) tagja szerint a magyar úszósport problémáit Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem oldja meg, sok munka vár a sportágban dolgozókra.

„Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy Gyárfás Tamás erre az elhatározásra jut, így az újdonság erejével hatott rám a hír a lemondásáról" – mondta a Rióban ezüstérmes úszó az mno.hu oldalnak.mno.hu oldalnak.

Jelezte, semmit sem tudott az elnök terveiről, viszont sarkos véleménye van arról, milyen következményekkel jár majd a távozás.

„Nagyon remélem, hogy ezek után mindenki az úszásra tud majd koncentrálni végre. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem fogja megoldani azokat a valós problémákat, melyekről eddig is szó volt, illetve amelyekről még szó sem esett a nyilvánosság előtt. Ezért még nagyon sokat kell dolgoznunk" – mondta Cseh László anélkül, hogy további részletekbe bocsátkozott volna.

Legfrissebb hírek

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Úszás
2025.06.21. 15:18

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Úszás
2025.06.17. 09:34

Gyárfás Tamást hét év börtönre ítélték jogerősen

Úszás
2025.04.10. 10:34

Gyárfás Tamásra súlyosabb büntetést kért az ügyészség

Egyéb egyéni
2025.04.03. 21:36

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21
Ezek is érdekelhetik