Kép: egy e-mail a ráktól mentette meg az olimpiai bajnokot

Vágólapra másolva!
2016.10.22. 09:11
Valószínűleg a világ legjobb szurkolója címet is átnyújthatjuk annak, aki észrevett valami furcsát az ausztrál olimpiai bajnokon, Mack Hortonon.

A mindössze 20 esztendős úszó élete első olimpiáján vett részt Rióban, ahonnan rögtön aranyéremmel távozott, 400 gyorson ugyanis nem talált legyőzőre.

A brazíliai szereplés azzal is járt, hogy jóval többet került a képernyőre az úszó, ami könnyen lehet, megmentette az életét.

Hortonnak egy szurkoló írt az ötkarikás játékok után, melyben csak annyi állt, úgy vette észre, az úszó mellkasán lévő folt évről évre nő, és szerinte jól tenné, ha megnézetné.

A szurkolónak feltűnt az olimpián, hogy valami nem stimmel az úszóval, írt hát neki (Fotó: dailymail.co.uk)
A szurkolónak feltűnt az olimpián, hogy valami nem stimmel az úszóval, írt hát neki (Fotó: dailymail.co.uk)

Az olimpiai aranyérmes sportoló hallgatott rajongójára, és elment az orvoshoz, ahol kiderítették, műtétre van szükség, ugyanis az anyajegy elrákosodott volna nagyon rövid időn belül.

Horton egy Instagram-bejegyzésben reagált a minap: „Annak az embernek, aki írt egy e-mailt, és azt mondta, nézessem meg az anyajegyemet. Jó ötlet volt. Nagyon jó ötlet!”
Shout out to the person that emailed the swim team doctor and told me to get my mole checked out. Good call. Very good call

Legfrissebb hírek

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19

A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Népsport
2025.05.14. 09:01
Ezek is érdekelhetik