Úszás: Széles már előre tekintene, leülne Gyurtáékkal

Vágólapra másolva!
2016.09.09. 13:34
Mint ismert, Széles Sándor, Gyurta Dániel korábbi edzője a riói olimpia után élesen kritizálta az olimpiai bajnok úszót és jelenlegi trénereit, mondván, Gyurta felkészülése nem sikerült jól, nem volt meg a megfelelő állóképessége.

Legutóbb Gyurta Dánielen volt a sor, olimpiai bajnok úszónk válaszolt Széles azon kritikájára, hogy nem volt megfelelő Gyurta felkészülése, ezért maradtak el a várt sikerek a riói olimpián. Gyurta elmondta, egy kezén meg tudja számolni, hány edzést vezetett le neki Széles az elmúlt négy évben, és a szakembernek ˜„magába kellene néznie.”nem volt megfelelő Gyurta felkészülése, ezért maradtak el a várt sikerek a riói olimpián. Gyurta elmondta, egy kezén meg tudja számolni, hány edzést vezetett le neki Széles az elmúlt négy évben, és a szakembernek ˜„magába kellene néznie.”

Az edző azonban nem ad igazat Gyurtának, mint állítása alapján kiderül, valamelyik fél nem mond igazat.

Széles Sándor a JochaPressnek adott nyilatkozatában elmondta, ez év elsejétől Gyurta minden edzésére elsőként érkezett és utolsóként távozott. A portál megkeresésére a szakember azt is elmondta, például mindkét hódmezővásárhelyi edzőtáborban végig ott volt. Hozzátette, habár az amerikai edzőtáborban nem, viszont arra is konkrét edzéstervet készített.

„Már inkább előre szeretnék tekinteni” – felelte Széles a kérdésre, hogyan látja a további, sikeres együttműködés lehetőségét Gyurtával.

„Még szeptemberben mindenképpen szükség van egy olyan »négyes csúcstalálkozóra«, amelyen Gyurta Dániel, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs és én vennék részt. Én ezt az utat javasoltam azzal az igénnyel, hogy akármiben állapodunk meg, utána mind a négyen írjuk is alá és adjunk ki egy hivatalos közleményt.”

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik