Úszás: Cseh Lászlót alaptalanul „listázta” a hekkercsoport

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.19. 18:02
A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László úszót is megnevezte a Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport mint olyan sportolót, aki tiltott listás szert szedett, ugyanakkor ez nem számít doppingolásnak, mert a magyar versenyző asztmájára kapott legálisan formoterolt.

A hétfőn kiszivárogtatott dokumentum szerint Cseh még 2011 októberében kapott asztmára formoterolt. Mivel a szer szedését szükség esetén engedélyezték 6 mikrogrammig, ezért csak akkor számítana doppingolásnak, ha az úszó ennél nagyobb mértékben inhalálta volna a készítményt.

Cseh László, a Magyar Úszószövetségen keresztül az MTI-nek megerősítette, ilyen engedélyeket korábban évről évre kérnie kellett gyermekkori asztmája miatt, a nyilvánosságra hozott dokumentum azonban az utolsó volt a sorban, hiszen 2012 óta – már a londoni játékokat megelőzően – egy olyan készítményt használ szükség – azaz kizárólag légzési nehézségek – esetén, amelynek összetevői közül semmi sincs tiltólistán, azaz öt éve nincs szüksége az úgynevezett TUE-engedélyre.

Orosz hekkerek korábban behatoltak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába, bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkhoz jutottak hozzá sportolókról, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőznek. A csoport egy hete első lépésként amerikai sztárversenyzőkről (Serena és Venus Williams, Simone Biles) tett közzé – szerinte – egyértelműen doppingolásra utaló adatokat.

Egyben tudatták, hogy „hamarosan szenzációs bizonyítékokat közölnek híres versenyzőkről, akik doppingszereket használnak”.

A WADA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve az érintett versenyzők és sportszervezetek is határozottan tagadják a vádakat, míg az orosz kormány elhatárolódott az akciótól.

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25
Ezek is érdekelhetik