Rio 2016: Hosszú riválisa nagyon visszaesett, lemaradhat az olimpiáról

Vágólapra másolva!
2016.04.05. 14:14
Hacsak hazája szövetsége nem tesz vele kivételt, Je Si-ven, a 400 méteres női vegyesúszás címvédője fő számában – amelyben Hosszú Katinka a világbajnok – nem indulhat a riói olimpián.

Je – a swimvortex.com beszámolója szerint – csupán a hetedik lett a kínaiak ötkarikás válogatóján, a 2012-ben Londonban olimpiai aranyat érő, 4:28.43 perces világcsúcsidejénél csaknem 22 másodperccel gyengébb, 4:50-es eredménnyel. Az előfutamban hamarabb célba ért ugyan, de a 4:44 is igen rossznak számít az olimpiai bajnoki címvédő esetében.

Kétszáz méter vegyesen még maradt esélye a riói indulásra, de a keddi selejtezőben ott is gyenge időt ért el: 2:12.75 perces produktuma több mint hat másodperccel rosszabb Hosszú Katinka világrekordjánál (2:06.12), amelyet a magyar versenyző a tavalyi, kazanyi vb-n úszott. Hosszú a londoni ötkarikás döntőben 400-on negyedik lett.

Az akkor 16 éves Je Si-ven a brit fővárosban nemcsak szuperidejével keltett világszenzációt, hanem leginkább azzal, hogy a szám fináléjában, az utolsó 50 méteren jobb időt ért el, mint a szám férfigyőztese, Ryan Lochte. Teljesítménye nyomán világszerte doppingvádak fogalmazódtak meg.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00
Ezek is érdekelhetik