Úszás: a világcsúcstartó keményen beszólt a doppingolóknak

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 20:22
Az úszásért felelős szervezeteknek növelniük kellene a doppingellenőrzések számát a sportág tisztaságának megőrzése és a szurkolók megtartása érdekében – véli a háromszoros világbajnok Adam Peaty.

Az 50 és 100 méteres mellúszás világcsúcstartója szerint a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetőinek fontolóra kellene venniük akár a heti gyakoriságú vizsgálatokat is.

„Tudom, hogy hétről hétre ellenőrzéseket végezni rendkívül drága, de még többe kerül, ha egymás után derülnek ki a csalások az úszásban, és a nézők nem követik többé.” – nyilatkozta a 21 éves brit versenyző, s kifejtette, az utóbbi hetekben háromszor ellenőrizték, s ennek mindig így kellene lennie. – „Bízom benne, hogy az olimpia előtt fény derül a csalásokra, mert különben a dopping rengeteget árthat a sportágnak. Senki nem lehet úgy olimpiai bajnok, hogy csalással éri el.”

Hozzátette, ha aranyérmet nyer az augusztus 5. és 21. között Rióban sorra kerülő olimpiai játékokon, s a sportág körüli helyzet miatt mégis csalóként tekintenek rá, az nagy tiszteletlenség lenne felé.

A The Times múlt szerdán azt írta, az orosz úszók éveken keresztül szisztematikusan doppingoltak az orosz doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezett Szergej Portugalov vezetésével. A brit napilap kiemelte, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, legutóbb a világ- és Európa-bajnok Julija Jefimova meldoniummal. A FINA egy nappal később információkat és esetleges bizonyítékokat kért a The Timestól, hogy ezek segítsék az ügy kivizsgálását.

Legfrissebb hírek

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08
Ezek is érdekelhetik