Úszás: „Hosszú megteheti. Én nem mondtam volna ki”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.24. 08:58
A világklasszis úszó, Hosszú Katinka kedden bírálta sajtótájékoztató keretében a Magyar Úszószövetséget (MÚSZ), úgy fogalmazott, hogy többek nevében szól. Azóta Cseh László már jelezte, nem érti, mire gondolt Hosszú, a Nemzeti Sportnak pedig Kapás Boglárka nyilatkozott, aki érti a netanyai rövid pályás Eb első számú csillagának szavait, de nem kívánt állást foglalni egyik oldal mellett sem.

„Nem panaszkodom, eddig mindent megkaptam a szövetségtől, amit szerettem volna – hangsúlyozta az Európa-bajnok Kapás. – Katinkának szíve joga jelezni a problémákat, van abban a helyzetben, hogy megtehesse, én ezeket ebben a formában nem mondtam volna ki. Amiben mindenképpen egyetértek vele, az a lelátói öltözködés mikéntje a Komjádi uszodában, ez feltétlenül változtatásra szorul.”

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
2025.09.09. 17:34

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

„Most már két őrangyalom van” – gyászol Kapás Boglárka

Úszás
2025.07.03. 15:38

A sportolókat is megmozgatta Kapu Tibor kilövésének a híre

Egyéb egyéni
2025.06.25. 22:44

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Úszás
2025.06.21. 15:18

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Úszás
2025.06.17. 09:34

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23
Ezek is érdekelhetik