Úszás: Thorpe valóban felvállalta homoszexualitását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.13. 13:16
Először beszélt nyíltan homoszexualitásáról Ian Thorpe, az ausztrálok ötszörös olimpiai bajnok úszója.
A 2006-ban visszavonult 31 éves sztár egy tévéműsorban közölte vasárnap, hogy „nem heteró”, hozzátéve, hogy közeli ismerőseinek két hete vallotta be a melegségét. Korábban önéletrajzában cáfolta az erre vonatkozó pletykákat, és egyszer sajtóközleményben is tagadta homoszexualitását. „Olyan sokáig éltem hazugságban, hogy már az önértékelésem is megkérdőjeleződött. Most már kimondom, hogy meleg vagyok, és nem akarom, hogy a mostani fiatalok úgy érezzék magukat, mint én" – közölte Thorpe.

A 11-szeres világbajnok „Thorpedo" 2006-ban fejezte be a pályafutását, majd 2011-ben megpróbálkozott a visszatéréssel, de nem tudott kvótát szerezni a londoni olimpiára. Az idei év elején depresszióval kezelték, majd egy vállműtétet követő fertőzéssel bajlódott.

A vasárnapi tévéinterjúban azt is elárulta, hogy 19 évesen szedett először antidepresszánsokat.
Legfrissebb hírek

Ian Thorpe: Ha film készülne rólam, azt hinnék, kitalált történet

Úszás
2025.01.16. 08:23

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Megérkezett Budapestre az M4 Sport – Év Sportolója Gála egyik meglepetésvendége is

Úszás
2025.01.13. 14:13

Eric, az Angolna – még 49 nap az olimpiáig

Úszás
2024.06.07. 11:35

Olimpia: Thorpe megszüntetné az érmekre vonatkozó elvárásokat

Egyéb egyéni
2018.06.06. 09:25

Nagy „Ma nem!” Viktor, Gyurta egy százada és a nagy amerikai pofára esés

FINA 2017
2017.07.14. 11:38

Úszás: Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid is kétszer nyert

Úszás
2015.02.01. 18:14

Úszás: Ian Thorpe coming out előtt áll?

Úszás
2014.07.12. 19:12
Ezek is érdekelhetik