Úszás: súlyos betegség után tér vissza Európa-bajnokunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.30. 13:31
null
Kapás Boglárka újra tud mosolyogni (Fotó: Mirkó István – archív)
Három hónapig tartó kényszerszünet után, amelyet olykor tanácstalanság és kilátástalanság lengett körül, a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, felnőtt Európa-bajnok úszót, Kapás Boglárkát már csak hetvenkét óra választja el visszatérésének várva várt napjától. A sportpszichológusnak készülő 20 esztendős versenyző az influenza súlyos szövődményei miatt negyed évig egyetlen hosszt sem úszhatott le teljes erőbedobással, ráadásul a szárazföldi erőfejlesztő munkától is eltiltották.

 

„Úgy emlékszem, hogy szeptember 23-án volt az utolsó »igazi« edzésem, azt a napot viszont nehezen fogom elfelejteni, amikor kórházba kerültem, és megkezdődött a kezelésem – mesélt az elmúlt hónapok viszontagságairól Kapás Boglárka, a BVSC sportolója a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának. – Az influenza súlyos szövődményeként átmenetileg látászavarok léptek fel, ma már könnyebben tudom kimondani, mint akkor, hogy az egyik szememmel alig-alig láttam. Rettenetesen bántott, hogy a születésnapját október elsején ünneplő édesanyámnak még egy szál virággal, vagy egy kisebb ajándékkal sem tudtam kedveskedni. A szteroidos kezelések mellékhatásait sem könnyen viseltem, de akkor még abban bíztam, hogy gyorsan felépülök és a decemberi fedett pályás Európa-bajnokságon talán még el is tudok indulni. De nem így történt. A visszatérés örömét – kellő orvosi »bólintásokkal« – csak az új esztendő második napján élvezhetem, de már az is nagy szó, hogy végre valahára itt tartok.”

Kapás Boglárka a napjainak nagy részét pihenéssel töltötte odahaza, ha olykor-olykor kimozdult, útja a legtöbbször az egyetemre vezetett.

„Számolom a napokat, de már az órákat is, hogy január másodikán újra végigcsinálhassak egy erősebb edzést. Nagy Péter, az edzőm bizonyára speciális »visszatérési« edzéstervet állított össze a számomra. A szerencsémnek mondhatom, hogy a versenyzőtársaim is szabadságból érkeznek majd vissza az uszodába, tehát a maguk módján nekik is vissza kell zökkenniük a régi kerékvágásba. Az biztos, hogy harapni fogom a vizet, a fokozatosság előírásainak nem lesz könnyű megfelelni. Teljesen panaszmentes vagyok, és persze az is szeretnék maradni. Január 11-én a klubunkkal hajdúszoboszlói edzőtáborba utazunk, aztán februárban válogatott úszóként Thaiföldön folytatom a felkészülést. A következő állomás áprilisban Arizona, de a tengerentúlon eltöltött három hét előtt a márciusi Budapest-bajnokságon már »élesben« próbálhatom ki magamat” – folytatta Kapás Boglárka.

A 2013-as barcelonai világbajnokság 400 méteres ötödik, 800 méteres negyedik és 1500 méteres hetedik helyezettjének bőven van ideje arra, hogy a 2014-és évad csúcseseményére, az augusztusi berlini Európa-bajnokságra a lehető legjobban felkészülhessen, amelyen a 800-as gyorsúszók mezőnyében címvédőként állhat rajthoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik