Úszás: közel 400 millió forint jut az utánpótlásra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 16:54
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) döntése alapján ősztől Tőrös Károly lesz az utánpótlás szövetségi kapitány, Selmeci Attila pedig a szakfelügyelői posztot tölti be. A MÚSZ elnöksége rendkívüli ülésén elfogadta a sportág fejlesztési programját is, amit a szeptember végi határidő tett szükségessé, miután – tudatta keddi közleményében a szövetség – a kormányzati szerveknek le kell adni a korábban kidolgozott programhoz kapcsolódó pénzügyi előterjesztést.

Ennek értelmében a „Minden gyermek tanuljon meg úszni!” nevet viselő akadémiai programra az esztendő második felében több mint 100 millió forint jut, a legjobb fiatal (Aranyjelvényes) úszók tehetséggondozására 113 millió, míg a regionális utánpótlás-nevelő programokra, edzőtáborokra 185 milliót fordíthat a szövetség, amely összesen csaknem egymilliárd forint pluszforrással gazdálkodhat.

Amint az Gyárfás Tamás elnök és Szabó Tünde főtitkár előterjesztéséből kiderült, a MÚSZ célja, hogy minden szinten a lehető leghatékonyabban működő rendszert építsen ki az új kormányzati támogatásból. Az úszásoktatást is kvalifikált szakemberek végzik majd, míg a legtehetségesebb fiatalokat – már 11-12 éves kortól – rendszeres edzőtáborokban pallérozzák hat régióban. A központokban, azaz Győrben (az új uszoda felépüléséig Szombathelyen), Székesfehérváron, Kaposváron, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Egerben, illetve Budapesten (a nagy létszám miatt itt Százhalombatta is bekapcsolódik) régióvezetők felügyeletével rendezik majd a táborokat, illetve az ő felelősségük a hozzájuk tartozó egyesületekben zajló szakmai munka felügyelete.

Az egy-egy klub esetében akár tízmilliós nagyságrendű támogatások lehívásához rendkívül kemény feltételeket szabott a szövetség, amely kizárólag már működő és a MÚSZ által kitűzött célokért dolgozó egyesületeknek folyósít forrásokat. Azaz a műhelyeknek nem lehet köztartozásuk, legalább kétéves MÚSZ-tagsággal, 20 igazolt sportolóval kell rendelkezniük, akik közül tíznek már indulnia kellett valamilyen országos bajnokságon. Első körben 66 egyesület ment át a rostán, az általuk benyújtott programok alapján az idén 36 részesül a támogatásból.

Az elnökség ezt követően jóváhagyta, hogy szétválasszák a szakfelügyelői és az utánpótlás-szövetségi kapitányi posztot, majd megszavazták, hogy az elsőt Selmeci Attila, a másodikat pedig a Dél-Afrikából hazacsábított Tőrös Károly töltse be ezentúl.

Selmeci Attila felvázolta a 2017-es junior-világbajnokságra, illetve a 2021-es világbajnokságra kidolgozott szakmai koncepciót, amelynek lényege, hogy minden eddiginél szélesebb versenyzői bázist építsenek, és hogy a fiatal tehetségeket újszerű, szervezett keretek között készítsék fel. Már a 11-12 éveseknek havonta technikai edzéseket tartanak a regionális központokban, ahol esetenként a legkiválóbb hazai szakemberek – így például Kiss László szövetségi kapitány – vezetésével zajlanak majd a foglalkozások, sőt időről időre egy-egy ilyen összetartáson részt vesznek a kicsik példaképei, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Cseh László és a többi válogatott úszó is. Tizenhárom-tizennégy éves kortól a legjobbak tudását már háromszor egyhetes edzőtáborokban kívánják fejleszteni, és arra is külön programot dolgoztak ki, hogy kiküszöböljék azt a jelenlegi trendet, hogy 14-15 éves kor után drámaian megcsappanjon az aktív versenyzők száma.

Az ülés végén elhangzott, hogy a MÚSZ a Budapesthez köthető regionális programokat az Olimpiai Központokhoz tartozó létesítményekben kívánja lebonyolítani, ezek sikere érdekében azonban elengedhetetlen, hogy a szövetség és a műhelyek élvezzenek elsőbbséget a medencék használatánál, ma ugyanis a vízfelület jelentős részét magántanfolyamok kötik le, amelyek hovatovább a legjobbak minőségi felkészülését is veszélyeztetik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik