Junior úszó-vb: Horváth Dávid ezüstérmes 200 m mellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 18:40
Remekül sikerült a juniorkorú úszók világbajnokságának negyedik napja Dubaiban: a 17 esztendős Horváth Dávid ezüstérmet szerzett 200 méteres mellúszásban. A másik két csütörtöki magyar finalista, Szilágyi Liliána (50 m pillangó) és Sebestyén Dalma (200 m vegyes) egyformán a 7. helyen végzett.

A honi szövetség helyszínről érkezett beszámolója szerint Horváth parádés versenyzéssel lett második egy olyan mezőnyben, amelynek ő a harmadik legfiatalabb tagja. Ötven méter után még csak nyolcadikként fordult, féltávnál harmadik volt, az utolsó hossz előtt negyedik, a legvégén azonban még tudott gyorsítani, s több mint két másodperccel megjavítva egyéni legjobbját életében először úszott 2:12-n belül (2:11.95 p).

A magyar lányok csütörtökön kevésbé erős számaikban versenyeztek, és végül mindketten a 7. helyen végeztek: Szilágyi Liliána, aki kedden ezüstérmet szerzett 200 méter pillangón, ezúttal 50 méter pillangón (27.26 mp), Sebestyén Dalma pedig 200 m vegyesen (2:16.16).


A magyar lányok csütörtökön kevésbé erős számaikban versenyeztek, és végül mindketten a 7. helyen végeztek: Szilágyi Liliána, aki kedden ezüstérmet szerzett 200 méter pillangón, ezúttal 50 méter pillangón (27.26 mp), Sebestyén Dalma pedig 200 m vegyesen (2:16.16).

Legfrissebb hírek

Az Újpest edzője szerint ennyi helyzettel nem szabad vereséget szenvedni

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 09:08

„Óriási hiba volt” – Bognár György nem örült, hogy a fia szabadon mozoghatott a pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 07:35

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Vladimir Radenkovics: Az első félidő az én hibám, a második utat mutat a folytatásra

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:08

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 08:27

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Tovább nyomjuk a gázpedált – Horváth Dávid az MTK felkészüléséről

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 11:11

Horváth Dávid: Bizalom nélkül nincs siker és eredmény

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 10:37
Ezek is érdekelhetik