Úszás: Gyurta Gergely legyőzte Cseh Lászlót 400 m vegyesen

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 20:54
null
Cseh László kikapott 400 m vegyesen (Fotó: MTI)
Gyurta Dániel tavaly ilyenkori önmagához viszonyítva bő egy másodperccel jobb időt ért el a Budapest Open pénteki napján fő számában, 200 méteres mellúszásban, amelyben a londoni olimpián aranyérmet szerzett.

A Komjádi uszodában zajló kétnapos viadal nyitányán a döntőben hatalmas fölénnyel győztes olimpiai, világ- és Európa-bajnokról elismeréssel nyilatkozott Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya. Dicsért másokat is, így a 100 méter pillangón első Pulai Bencét, aki a világranglista negyedik helyére „úszott fel”, de kiemelkedőt produkált az Eb-aranyérmes Kapás Boglárka 800 méter gyorson, az Eb-ezüstérmes Bernek Péter pedig 100 méter háton.

A szakvezető ugyancsak elégedetten szólt a hosszú kihagyás után versenyző Európa-bajnok Kis Gergőről, aki nyolc percen belüli idővel ért célba 800 gyorson. Annál meglepőbb végeredmény született a férfiak 400 méteres vegyes úszásának döntőjében, ahol az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László kikapott Gyurta Gergelytől, a szám ifi Eb-ezüstérmesétől.

ÚSZÁS, BUDAPEST OPEN
ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK:
Férfiak.
800 gyors: 1. Kis Gergő (Rája '94 Úszóklub) 7:56.47. 100 hát: 1. Bernek Péter (Kőbánya SC) 54.58. 200 mell: 1 Gyurta Dániel (UTE) 2:10.68. 100 pillangó: 1. Pulai Bence (Kőbánya SC) 52.89. 400 vegyes: 1.Gyurta Gergely 4:19.30
Nők. 200 gyors: 1. Mutina Ágnes (Jövő SC-Veolia) 2:00.20. 800 gyors: 1. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 8:30.54

 

Legfrissebb hírek

NS-pódiumbeszélgetés: Sport a Polgári Mulatóban

Egyéb egyéni
2025.02.06. 14:31

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Gyurta Dániel: Még az amerikaiak számára is hátborzongató a Duna Aréna hangulata

Úszás
2024.12.08. 10:20

Virth Balázs: Kapás Boglárka inspiráló volt a fiatalok számára

Úszás
2024.11.03. 11:05

Gyurta Dániel: Szeretném egyszer a kislányomnak is megmutatni a nevemet a Hírességek Csarnokának falán...

Úszás
2024.10.23. 16:41

Gyurta Dánielt beiktatták az Úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2024.10.06. 07:31
Ezek is érdekelhetik