Ana Maria Popescu magára vette Novák Eduárd szavait  (Fotó: AFP)

 

A román sportolóknak eddig a párbajtőröző Ana Maria Popescu révén egyetlen érmet sikerült szerezniük a tokiói olimpián. Popescu az ezüst szombati megszerzése után a román sport jobb finanszírozásáért emelt szót.

Erre reagálva Novák Eduárd úgy fogalmazott: „Ana Maria akkor sem nyerhette volna meg a döntőt, ha ötmillió lejjel nagyobb lett volna a vívószövetség költségvetése".

A miniszter hozzátette: örülni kell az ezüstéremnek és a 2024-es párizsi olimpiára kell összpontosítani, addig a vívóknak és más sportolóknak is olyan szintre kell jutniuk, amilyenre egykor a román tornászsport jutott. A tárcavezető az utánpótlás hiányát látta a legnagyobb gondnak.

 
Importálni kell a tudást – Novák Károly Eduárd a magyar példát követné 
Románia: letette a miniszteri esküt Novák Károly Eduárd 

Kijelentésével élénk kritikát vont magára a miniszter, aki kerékpározóként Románia mindeddig egyetlen paralimpiai aranyérmét szerezte Londonban és most is versenyzőként készül a tokiói paralimpiára.

A Digi24 hírtelevízió kommentátora úgy vélte: Novák Eduárdnak bocsánatot kellene kérnie a szerencsétlen kijelentés miatt.

A miniszter kedden délután nagy virágcsokorral várta a bukaresti Henri Coanda repülőtéren a Tokióból hazaérkező Ana Maria Popescut. A csapatban kétszeres világbajnok és Rióban olimpiai aranyérmes román párbajtőröző a repülőtéren mondott beszédében azt kívánta Novák Eduárd miniszternek, hogy szerezze meg Tokióban az aranyérmet, amire ő nem volt képes.

Novák Károly Eduárd (Fotó: Nemzeti Sport)

„Azt hittem, hogy az ötmillió lejes csekkel fog várni, de nem baj. Van még időnk, hogy ideadja és hogy megépítsük a csarnokot a gyermekeknek” – jelentette ki Ana Maria Popescu, akit ujjongva köszöntött beszéde után a tömeg.

Popescu azt hangsúlyozta: minden gyermeknek, aki belép egy sportterembe, azt kell megértenie, hogy van esélye továbblépni. Felidézte: egy szerencsétlen sérülés után egy évvel ezelőtt még a járást is újra kellett tanulnia, de ennek ellenére a kitartó munka után sikerült felállnia az olimpiai dobogóra.

A történtekre reagálva: Gabriel Zetea, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője a Digi24 hírtelevízióban azt hangoztatta, hogy Romániának Magyarországtól kellene megtanulnia a sport finanszírozását, szervezését.

Novák Eduárd az elmúlt év végétől tölti be a Citu-kormány ifjúsági és sportminiszteri tisztségét. A miniszter egy interjúban az ország sportstratégiájának a megalkotását tartotta mandátuma legfontosabb feladatának. Arra is kitért, hogy sokat tanulhat a magyar példából, hiszen Magyarország az utóbbi húsz évben rengeteget fektetett a sportba és ez az eredményeken is meglátszik.