Tokió 2020: Nálam nincs olimpiai másnaposság – Tótka Sándor

– Melyik vízparton pihen?
– Dunavarsányban vagyok, szerda óta edzek – válaszolta Tótka Sándor, a tokiói olimpián K–1 200 méteren aranyérmes kajakos.

– Hogyan? Két nappal a hazaérkezése után edzésbe állt?
– Egy nap pihenőt adtam magamnak. Nem lehet leállni, a jövő héten országos bajnokság és válogató lesz a szeptemberi világbajnokságra, és augusztus utolsó hetében egy szupersprintversenyen is indulok. Az olimpia is itt van a nyakunkon, három év múlva Párizsban az új versenyszámban, K–2 500 méteren is szeretnék versenyezni. Addig minden lehetőséget meg akarunk ragadni, hogy tökéletesre csiszoljuk a párosunkat Nádas Bencével, mert csakis vele tudom elképzelni ebben a ciklusban a munkát. Nagyon tetszik, ahogyan dolgozik, példaértékű, elképesztően profi. Hosszú idő után csütörtökön edzettünk újra párosban, és nagyon jó volt.

– De nem viseli meg, mondjuk, az időeltolódás?
– Érdekes, megvisel. Úgy szenvedek az átállástól, mint korábban sosem, már odafelé is volt vele gondom. Lehet, hogy öregszem? Egyébiránt az edzőm, Hüvös Viktor véleménye, hogy miután a rendezvények és az interjúk miatt sok edzés marad el, valahol vissza kell hozni a munkát.

– Sok időt visznek el a rendezvények, megjelenések?
– Sokan keresnek, amit egyáltalán nem bánok. Rengetegen kíváncsiak Tótka Sanyira, az olimpiai bajnokra. Kimondani is fura...

– Nem szokott még hozzá egy hét alatt az új titulusához?
– Az interjúk, a tévés szereplések és a rendezvények idejére tudatosul bennem az eredményem, de előtte és utána nem érzek semmi különöset. A szomszéddal most is ugyanaz a Tótka Sanyi jön össze beszélgetni, aki korábban. Ráadásul nálam az olimpiai másnaposság is kimarad, nem kell megküzdenem azzal, amivel sok sportoló szokott, hogy miután elérte élete nagy álmát, nem találja a célját. Nekem itt az új feladat, az ötszáz páros összerakása, és a négyessel is lesz meló.

– A jövő heti országos bajnokságon milyen számokban áll rajthoz?
– Csak K–2 500 méteren. Nem érzem magam annyira felkészültnek, mint 2017-ben, amikor Bencével ötszáz párosban és négyesben is nyertünk az Európa-bajnokságon, mert az utóbbi időben a sprinttávra álltam rá. A reflexek persze megmaradtak, hiszen sokat készültünk a K–4 500 méterre is, azt a mintegy húsz másodpercet, amivel több a páros, kibírom.

– Aztán nosztalgiázik egyet száz méteren?
– Imádom a meghívásos szupersprint-viadalokat, a lebonyolításuk is izgalmas, kettesével teljesítjük a futamokat, a vesztes kiesik, a győztes megy tovább, öt-hat pályát biztos menni kell majd. Várom a moszkvai kihívást, főként azok után, hogy az olimpián bizonyossá vált: százig nem tudnak megverni.

– Szerencsére kétszázig sem. Apropó, mi lesz azzal a munkával, amit a legrövidebb távba fektetett, miután az olimpia programjáról a páros után az egyes is lekerült?
– Nagyon sajnálom, hogy a kétszázas táv megy a levesbe, mert sok laikustól azt hallottam, ezek a futamok a leglátványosabbak közé tartoznak. Az atlétikában sem véletlenül annyira népszerűek a spintszámok. Az átlagember csodálja azt a teljesítményt, amelyre nem mindenki képes, s amelytől mi különlegesek lehetünk, egyúttal utat tudunk mutatni mindenkinek abban, hogy meg kell próbálni átlépni a határainkat. A munkából valamit azért biztosan tudunk hasznosítani, az idén az edzőm sokat foglalkozott azzal, hogyan lassulok a legkevésbé. Kicsit furcsán hangzik, de ez a kulcsa a győzelemnek kétszázon és az ötszázas csapathajóban is.

– Ha már teljesítmény... Az olimpiát megelőzően megígérte, utólag elárulja, mi az a végsebesség, amelyet az edzője szerint el kellett érnie ahhoz, hogy nyerjen. Mennyivel repesztett Tokióban?
– Huszonöt kilométer per óra volt az irányszám. Nem sikerült elérnem az olimpia előtt sem orkánerejű hátszélben, sem lágy, sem pedig kemény vízen, még az akklimatizációs edzőtáborban sem. De az olimpia előfutamában átléptem – akkor, ott már biztosak voltunk benne, hogy gyors vagyok. A döntőben, az oldal- és szembeszeles pályán esélyem sem volt megismételni.

– A folytatásban ezek szerint újra csapathajós kajakos lesz. Már ha nem célozza meg a K–1 1000 métert...
– Ki van zárva, nagyon távol áll tőlem. Nagyon tisztelem Kopasz Bálintot és Varga Ádámot, jól ellesznek együtt, nem szeretnék, nem is tudnék beleszólni a külön kis csatájukba. Nekem ugyancsak izgalmas időszak jön, motiválnak a csapathajós feladatok. Szeretek csapatban dolgozni és versenyezni, szerintem azért vagyok jó benne, mert az utánpótlás-korosztályban rengeteget kajakoztam csapathajóban, az akkor megszerzett tapasztalatokat tovább tudom vinni. Időközben világossá vált számomra, nem mindenki alkalmas arra, hogy másokkal együtt kajakozzon. Létezik a csapathajós alkalmasság, ahogyan a csoportunk mérnöke, Bezzeg Péter szokta mondani: a négyes olyan, mintha négy zenész egyetlen hangszeren játszana. Bízom benne, hogy össze tudunk állítani olyan ütőképes egységet, amellyel érmeket nyerünk a következő évek világ- és Európa-bajnokságain, majd az olimpián.

– Nem lehet könnyű ciklusról ciklusra úgy készülni, hogy a pályafutása alatt többször is módosul az olimpiai program. Hogy látja, merre tart a sportág?
– Az, hogy gyakran változik a program, semmiképp sem jó. De mondják, másként látja az ember versenyzőként és egy szervezet tagjaként a sportága kérdéseit. Ezért is gondoltam arra, hogy a nemzetközi szövetség sportolói bizottságába pályázzak. Tetszik az út, amelyet Gyurta Dániel jár be, kicsiben én is elindulnék rajta. Nem mintha a karrierem végén tartanék – a Los Angeles-i játékokig mindenképp tervezek –, de olimpiai bajnokként már van hangom, szívesen tennék azért, hogy szeretett sportágunkat még jobbá tegyük.

– A riói játékok után számvetést tartott, rájött, nem elég a sikerhez, amit addig tett. Tokióra rátalált a siker receptjére. Elég lehet Párizsra is?
– Az volt a célom, hogy úgy érjek át a tokiói döntőben a célvonalon, hogy mindent megtettem. Egyelőre nem tudom, hol találhatnék még századmásodperceket. Ami biztos, hogy az engem segítő szakemberekkel továbbra is együtt fogok dolgozni, és csinálom, amit tudok.

– Azért a következő napokban engedélyez magának néhány szabadidős programot?
– A hétvégén legénybúcsúba megyek, nagyon vártam már. A barátaim megjegyezték, hogy egy ilyen estének a vőlegény körül kell forognia, de egy olimpiai arany után biztos én is a középpontba kerülök. Legfeljebb majd azzal nyitok az ünnepeltnél, hogy „Bocs, hogy nyertem!”