Tokió 2020: Király edzőként is trónon, amerikai arany röplabdában

Vágólapra másolva!
2021.08.08. 08:16
null
Király (balra) edzőként első alkalommal lett olimpiai bajnok (Fotó: AFP)
A tokiói olimpia záró napján rendezték a női röplabdadöntőt az Egyesült Államok és Brazília között. Ahogyan a világbajnok szerbek elleni elődöntőt, úgy a finálét is meglehetősen magabiztosan nyerte meg a Karch Király által irányított amerikai válogatott.

Az amerikaiak már a meccs elején elhúztak 4:0-ra, és bár a brazilok többször is fel tudtak zárkózni, innentől kezdve egyszer sem adták ki a vezetést a kezükből és 25:21-re nyerték az első játszmát. A déliek csak a második felvonás elején tudtak vezetni 4:4-ig, de ezután megint az északiak akarata érvényesült, akik a szett közepén már kilenc ponttal is vezettek, s végül 25:20-ra megnyerték ezt az etapot is.

Az utolsó játszmában 7:7-ig tudták tartani a lépést a brazilok, ezt követően már csak egy csapat volt a pályán, s 24:13-nál 11 mérkőzéslabdája is volt az amerikaiaknak, akik már a másodikat ki is használták, s ez azt jelentette, hogy az Egyesült Államok először lett olimpiai bajnok női röplabdában (jegyezzük meg, női strandröplabdában is ők lettek az aranyérmesek).

A csapat legjobbja a 15 pontig jutó Andrea Drews lett 15 ponttal, de Michelle Bartsch-Hackley is 14 pontig jutott.

A sikerrel a teremjátékosként 1984-ben és 1988-ban, majd strandröplabdázóként a szakág 1996-os ötkarikás bemutatkozásakor olimpiai aranyérmet szerző, magyar felmenőkkel rendelkező Karch Király – aki 2014-ben már világbajnoki címig vezette a Team USA-t – edzőként is felért a csúcsra.

TOKIÓ 2020
RÖPLABDA, NŐI DÖNTŐ
Egyesült Államok–Brazília 3:0 (21, 20, 14)
1. Egyesült Államok
2. Brazília
3. Szerbia
4. Dél-Korea

Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
11 órája

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik