Tokió 2020: a kedvezőbb csoportba került a karatés Hárspataki Gábor

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.05. 11:07
null
Hárspataki Gábor a kedvezőbb csoportba került (Fotó: Magyar Karate Szövetség)
Hárspataki Gábor japán, ukrán, amerikai és egyiptomi ellenféllel küzd meg a 75 kilogrammos súlycsoportban pénteken magyar idő szerint 10 órától a tokiói olimpia karateversenyében – írja az MTI.

 

A magyar szövetség tájékoztatása alapján az MTK sportolójának az edzője, Fischer Mihály szerint kedvező, hogy tanítványa az A-csoportba került.

„Hasonlóan erős a két csoport, ugyanakkor a másik ötös két kiemeltje, az olasz és az azeri igen fajsúlyos versenyzők, velük szemben valószínűleg nehéz lenne megugrani a továbbjutást. Ebben a csoportban sem lesz könnyű, főleg a japán miatt, de itt talán nagyobb az esély az elődöntőbe kerülésre”– fogalmazott a tréner.

Hozzátette, az Eb-ezüstérmes Hárspataki korábban már nyert a japán ellen, de a hazai pálya miatt a körülmények most kicsit a riválisnak kedvezhetnek.

„Ott okos küzdelemre lesz szükség" – értékelt Fischer Mihály.

A vb-ezüstérmes Nisimura Ken mellett a 25 éves Hárspataki ellenfele az ugyancsak vb-2., Európa-bajnok ukrán Sztanyiszlav Horuna, az Afrika-bajnok egyiptomi Abdelaziz Abdalla és a kétszeres Pánamerikai bajnok amerikai Thomas Scott lesz.

Az ötfős csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe, amelynek győztesei vívják majd a döntőt, míg a vesztesek bronzérmesek lesznek.

Legfrissebb hírek

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Karate: tizedszer lett magyar bajnok Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2025.05.25. 12:49

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19
Ezek is érdekelhetik