Tokió 2020: a hétvégi éles hangolás után hétfőn jöhet a rajt kajak-kenuban

KOVÁCS ERIKA (Tokió)KOVÁCS ERIKA (Tokió)
Vágólapra másolva!
2021.08.01. 11:00
Szombaton megérkezett Tokióba a magyar kajak-kenu válogatott: a 17 versenyzőt számláló gyorsasági csapat készen áll a hétfői rajtra.
A mieink a megérkezés után már a pályát is kipróbálták Tokióban – GALÉRIÁHOZ KATTT A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)
A mieink a megérkezés után már a pályát is kipróbálták Tokióban – GALÉRIÁHOZ KATTT A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Nagy volt a nyüzsgés vasárnap a kajak-kenusok tokiói pályáján – nem véletlenül, hiszen az evezősök után a sportág képviselői vették birtokukba a Tengeri Evezősközpontot, köztük a magyar versenyzők is.

Érkezésünkkor éppen Csizmadia Kolos lapátolt Hüttner Csaba gondos figyelme mellett, a feladatok közötti szünetben pedig a szövetségi kapitány be is számolt az első tapasztalatokról.

„Szombaton hitelesítettük a hajóink kilencven százalékát, mára kettő maradt, de ezen is túl vagyok – mondta el a kapitány, aki kitért arra is, hogy az akklimatizációs edzőtábor remekül sikerült (a csapat a Sikoku szigetén fekvő Takamacuban, 500 kilométerre a fővárostól dolgozott egy héten keresztül, és küzdötte le a hétórás időeltolódásból fakadó nehézségeket): – Szombaton már kipróbáltuk a pályát, zajlik az éles hangolás. Nem ideális pályán kell teljesítenünk, de mindenkire ez vár: elég szeles és »lötyögős«, de nem panaszkodunk. Csak magunkra figyelünk, azzal nem foglalkozunk, hogy tőlünk mindenki várja a jó szereplést.”

Miközben a kapitány beszélt, szépen sorban vízre szálltak a magyarok is: Kozák Danuta edzőjével, férjével, Somogyi Bélával érkezett a helyszínre, és beült a kajakba Kárász Anna és Kopasz Bálint is.

Kicsivel később Tótka Sándor is csatlakozott a társakhoz – persze, csak azok után, hogy gyors helyzetjelentést adott a Nemzeti Sportnak a pályáról és saját állapotáról:

„Nagyon sós a víz, meglepődtem kicsit, mert amikor a kulacsomból ittam, az is sós volt – árulta el a K–1 200 méter újdonsült Európa-bajnoka. – A sónak nagy a felhajtóereje, szóval elég technikás pályát kell teljesítenünk. Oldalszél van, de ez nem okozhat meglepetést, hiszen Dunavarsányban készültünk végig, és ott folyamatos az oldalszél. Gyors a pálya, és már a rajtgépet is kipróbáltam – az első tapasztalataim alapján nagyon szigorúak a rajtbírók, mert három rajtomból kettőt visszalőttek. De mindenhez tudok alkalmazkodni: a felkészülésemben nagy szerepet játszott a mentális rész, tudom, mi kell egy jó pályához – ha ezt meg tudom csinálni, és úgy érek célba, hogy egy ezreddel sem tudtam volna jobbat menni, nem leszek elégedetlen, meglátjuk, hogy ez helyezésben majd mit jelent. Élvezem, hogy itt vagyok, próbálom megélni a pillanatot: nem a tegnappal és a holnappal foglalkozom, hanem a mával. Várom nagyon a rajtot.”

A gyorsasági kajak-kenu versenyek hétfőtől szombatig tartanak Tokióban, az első napon a női K–1 200 méter, a férfi C–2 és K–1 1000 méter, valamint a női K–2 500 méter előfutamaira kerül sor, magyar idő szerint 2.30 órától.

A KAJAK-KENU VERSENYEK TELJES MENETRENDJE, MAGYAR INDULÓKKAL ITT OLVASHATÓ!

Legfrissebb hírek

Kopasz Bálint, Varga Ádám és Csorba Zsófia is az élen a kajak-kenu világranglistán

Kajak-kenu
17 órája

Pénteken, Szolnokon összecsap egymással a két férfi kajak négyes

Kajak-kenu
2025.05.28. 13:24

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Kajak-kenu vk: kettős magyar siker férfi kajak egyes 500 méteren

Kajak-kenu
2025.05.25. 12:03

Kopasz Bálint Szeged után ismét aranyérmet nyert a királyszámban

Kajak-kenu
2025.05.24. 19:51

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17
Ezek is érdekelhetik